Az eltűnt WC-papír nyomában
Koronavírus után: vissza a jövőbe
A Google Trends grafikonja - amely az interneten megvalósult keresések lenyomata - pontosan megmutatja nekünk, hogy a WC-papír utáni keresések száma a vírusjárvány kezdetekor a felhők magasába emelkedett, majd mára szépen visszazuhant a megszokott medrébe. Íme az ábra, egy évre visszatekintve:
Az ember persze azt gondolná, hogy nyilván Budapesten keresték leginkább ezt a nélkülözhetetlen áruféleséget a felvásárlási láz slágertermékeként, de nem! Budapest csupán a 10. helyet foglalja el e rangos versenyben.
Az élen Nógrád megye áll, majd Jász-Nagykun-Szolnok következik, de Hevesben is hevesen keresték a nélkülözhetetlent! De a járvány Békés népét is kihozta a béketűrésből, ám ez csak a negyedik helyet biztosította a webes árukeresésben.
A lakosság szerint vége a járványnak
Nézzünk rá néhány járványhoz kapcsolódó áru keresettségére:
Rápillantásra azonnal rögzíthetjük tudatunkban: a szájmaszkok és a fertőtlenítőszerek iránt is megcsappant a kereslet. Ez egyfelől azt jelentheti, hogy ezekből a termékekből megszűnt a hiány, nem kell a weben kutakodni utánuk, másfelől pedig a lakosság szépen, szinte egyenletes, lejtmenetes tempóban gondolta azt, a járványveszélynek már se híre, se hamva.
(Nem tudom egyéb adatokkal bizonyítani, de a szájmaszkok keresettségének fellendülésekor látható hol föl-hol le "fogazat" azt a hivatalos véleményvezéri bizonytalanságot, azt az egymásnak ellentmondó álláspont halmazt tükrözheti, hogy akkor most célszerű, szükségtelen vagy egyenesen káros a szájmaszkok viselése).
Egyébként hajszálra a fertőtlenítő szerekéhez hasonló a tendencia például a webkamerák vagy a laptopok esetében is.
Persze léteztek elbukó illetve folyamatosságot mutató termékek és szolgáltatások is. Hotelt, hotelellátót, éttermet sorolhatunk az előbbi csoportba, míg a másodikba teszem azt a duguláselhárítás tisztes iparát sorolhatjuk.
Híréhség, online média iránti figyelem
Ha megnézzük, miként növekedett az egyes fontos online hírportálok iránti keresettség, nagyjából azt látjuk, hogy ezek ugyanolyan tendenciát, viselkedést mutattak, mint a koronavírussal összefüggést mutató egyéb áruk! Lássuk a példát!
Lám, a tendencia nem ismert ilyen-olyan "oldaliságot" (ha a nagyságrendben látható is a különbség). A vírusos időszakban óriásira, heggyé növekedett a hírportálok iránti igény, majd minden visszatért az eredeti kerékvágásba.
Ha lesz második hullám - vissza a jövőbe?
Jobban szeretném nem megtudni, hogy második hullám esetén hogyan hasznosulnak az első ismérvei.
Vajon megint lesz roham WC-papírért, szájmaszkokért? Vajon megint megakad az egészségügyi ellátás? Vajon az online hírportálok végleg kimondják a halálos ítéletet a papír alapú újságírás felett? Vajon megint Müller Cecília, a New York Times kérlelhetetlen kritikusa lesz a műsorközlés sztárja?
***
Kapcsolódó írások: