Egyszerűsítés – emberi léptékek

piros-gyogyszer.JPG - Gerillamarketing blog

Orvosnál

A minap egy kedves, barátságos orvosnőnél égettem le magam. A gyógyszereimről érdeklődött, mit is szedek.
Ám az a baj, hogy a bonyolult, hosszú, tudományos nevű gyógyszerek nevét nem szoktam megjegyezni, a hétköznapok során egyszerűsítek. Tehát szedem a "kis pirosat", a "nagy fehéret" meg a "kapszulásat". De azt mégsem mondhattam az orvostudományok jeles képviselőjének, hogy este szedem a kis pirosat, reggel a nagy fehéret és így tovább.
Néztem magam elé bambán, vajon minek mi lehet a neve.
Égtem, mint a rongy.

A tv képernyője előtt

Filmet nézek. Clint Eastwood - A csempész című filmje pörög.
Kedvelem Eastwood időskori filmjeit, ember formájú embert játszik, nem valami mesterséges figurát.
Szóval pereg a film. Az út szélén defektes autó, az úrvezető a sivatag közepén egy kis halom tetején emelgeti a telefonját, de nincs térerő. Nem tudja, hogyan kell kereket cserélni, de az internet nem és nem jön be.
Eastwood érkezik, segít a kerékcserében és megjegyzi:
- Ez a baj a mai nemzedékkel, internet nélkül egy konzervdobozt sem tudnak kinyitni!

A weben

Elemzést olvasok. Kiderül, hogy a web amerikai látogatóinak 96 százaléka mielőtt árut, üzletet választ, elolvassa mit írtak arról a termékről, vállalkozásról az előtte vásárlók. Ez ma már nálunk is nagyon hasonló tendenciát mutathat.
Ezek a vélemények nagyban befolyásolják az árucikk, az üzlet, a szolgáltató goodwilljét, megítélését. Megerősítik a vásárlás szándékát vagy éppen ellenkezőleg, eltántorítják a potenciális ügyfelet.
A negatív véleményekre válaszolók általában újabb esélyt kapnak a nagyérdeműtől. Ennek fényében meglepő az az egyszerűsítés, amely annyit jelent, a véleményezett nem reagál. Ez a könnyebb út. Az egyszerűbb. A nem-marketing eljárás.
És az elemzésből már tudjuk, ez nagyon drága egyszerűsítés lehet.