Gerillamarketing

2007.jún.30.
Írta: EL LOBO - A farkas Szólj hozzá!

Köszöntöm blogomban Miniszterelnök Úr!

Mottó:
"Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a laptopja fölé hajolt, s gondosan tanulmányozta a Golden Blog 2007 kiírását. Különösen az Üzleti blog kategóriáját szemlélte óriási figyelemmel, hiszen a gazdaságban kell elérni a valódi fordulatot! El Lobo - A farkas, hm, ez a legjobb, s máris küldte
a szavazatot!"

Az új szemlélet fogadtatása (a neten)

Aki azt gondolná, hogy egy-egy új gondolat, szemlélet képviselőjét virággal fogadják, s keblükre ölelik a nyilvánosság addigi éllovasai, az igen ivarérett tévedés áldozata lesz.

A helyzetet, amit az elzárt vagy elzártnak gondolt érvényesülés jelent, igen sokféleképpen lehet megközelíteni: karcos hanggal, folyamatos konfliktus teremtéssel, botránnyal, türelmetlenséggel, de a megfelelő popsik felé történő, lihegő közelítéssel is szokás próbálkozni.

A neten pl., aki a gerillamarketing terén akar egy új szemléletmódot érvényre juttatni - mert már mókásnak tartja azt a felfogást, hogy a gerillamarketing vásárlói véleménynek álcázott valami - szintén az elzárt út jelenségével találkozik. (Teszem azt linket kér, de nem kapja meg a "guruktól".)

Mint Csepeli György írja A meghatározatlan állat c. könyvében (Jószöveg Műhely, 2005, 29. o.):

"... magától semmi sem vált át rosszból jóra, az újért, a jóért harcolni kell, s be kell bizonyítani értékességét, újdonságát. A konfliktus tehát nem egyszerűen a tagadás szelleme, hanem az okos, dinamikus harmónia egyik eleme is."

Így nekem sem lehet más utam, mint bebizonyítani, centrális és szatelit blogjaimmal magam is képes vagyok új nyilvánosságot teremteni, képes vagyok a neten, a mérvadó Google találati táblán élre kerülni (v.ö. az egyik, előző posztombam írt osztagtámadás fogalmával).

Kedves Miniszterelnök Úr!

A helyzet, gondolom, Önnek is ismerős. Én bírom szusszal és győzni fogok!
És Ön?

Csepeli György: A meghatározatlan állat

Kiből lesz a jó gerillamarketinges?

Te is légy a gerillamarketing harcosa

Mottó:
Hogy miképpen jutottam az első milliárdomhoz?
Vettem egy almát öt centért, s bár nagyon éhes voltam, kifényesítettem, s eladtam tíz centért. A pénzen már két almát vehettem, s bár nagyon éhes voltam... És ez így ment napokig. S ekkor váratlanul meghalt a nagybácsim, s rám hagyott egy milliárdot!

A gerillamarketing szemlélet

A fényes jövő egyszerű útjáról könyv is született, Karrierlift a címe, s lényegét tekintve arról szól, hogy leghelyesebb, ha gazdag nőt veszünk el feleségül.
Ám ha valaki már a házassága megkötése után jut csak a könyvhöz, azon már ez sem segít.

Tehát abból lesz a neten gerillamarketinges, aki az öt centes almát nem tudja eladni tíz centért, s anyagi értelemben veszettül rosszul házasodott.
Vezérblogomban Urbangeri barátom tiszteletét tette egy hozzászólás erejéig, s beszélgettünk kicsit a korszerű gerillákról. Ennek nyomán felállítottam néhány hipotézist. Például:

Normális gerilla nem akar halott gerilla lenni!

Ám tudva, hogy a net népeinek nem erős oldala a kattintgatás, itt most összefoglalom:

  • nem önmagában a folyamatos harc a cél, semmi esetre sem a rombolás, a harc csupán eszköz a gondolatok érvényesítéséhez
  • a modern gerilla felkészült, többet kell tudnia, mint azoknak, akikkel viaskodik. Ui. ha “csak” annyit tud, mint az ellenfelei, akkor semmi sem indokolja a győzelmét
  • a modern gerillaharc lényege az egyén oldaláról: nem szokványos úton (mivel a szokványos úton ez lehetetlen, vagy kibírhatatlanul hosszú folyamat) jutni olyan helyzetbe, pozícióba, hogy hatással lehessen a döntési folyamatokra azokon a területeken, amelyek a gerilla érdeklődésének a középpontjában állanak (ez,  persze lehet anyagi természetű cél is, teszem azt reklámcél)
  • társadalmi értelemben: az ellenőrizetlen, de felelős nyilvánosság megteremtése, a demokratikus párbeszédhez szükséges kritikus tömeg elérésének segítése
  • korszerű ismeretek, kritikus hangvétel, DEMOKRATIKUS VERSENY kikövetelése - ezek a legfontosabb kulcsszavai

Ha a fentiekből próbálunk eljutni odáig, hogy kiből lesz gerillamarketinges, akkor nagyjából azt válaszolhatjuk: abból, aki a fennálló viszonyokkal elégedetlen, s a progresszió, az alaposabb tudás, a hatékonyság, az együttműködés demokratikus útjai felé masírozna.

Venceremos?

***

És az ászok:

Gerillamarketing blogajánló - Esküvői fotó

Egy nagyszerű esküvői fotós

Amikor az ifjú pár fotóst keres az esküvője megörökítésére, két szélső érték között választhatja ki azt.
Ismerőst kér meg, amatőrt, mert így lesz a visszahozhatatlan esemény megörökítése a legolcsóbb, vagy profinak mondott hivatásost "rendel", telefonkönyvből, innen-onnan, vagy a "fényfestő mestert" ismerős ajánlása alapján választja ki .
Kinek jutna eszébe, hogy blogból is tájékozódhatna arról, vajon az esküvői fotós szakmában ki, mennyire érti a mesterségét?
Pedig lehetne! Amikor megtekintésre ajánlom a Nászriporter blogot, akkor nem teszek mást, mint felhívom a figyelmet arra, hogy az esküvői fotózás nem pusztán fényképezőgép kattintgatásból áll!
Abban a blogban szép utazást tehetünk az esküvői fotózás STÍLUSAI között, referenciaként hangulatos képeket szemlélhetünk meg - (amúgy pedig kedvet is kapunk a házassághoz)!
Jó szívvel ajánlom a Nászriporterek blogját!
Ez még akkor is így van, ha a blog, a dolog természetéből adódóan, célját illetően: GERILLAMARKETING.
Ugyanis árva szó nincs ott reklámról, nincs benne olyasmi, hogy feltétlen minket hívjon, mert rettenetesen jók vagyunk, és olyan meg pláne nincsen benne, hogy a konkurencia csupa kutyaütő!
De mégis reklám az a blog, a javából ráadásul, mert kimondatlanul is azt üzeni: cefetül értünk ahhoz, amit csinálunk!

-----

Az ajánlást írta:

Bognár László
Bognár Stúdió reklámügynökség, Pécs - Budapest

***

Más írások a reklámról:

Gerillamarketing, pozicionálás - és a füllentés

GERILLAMARKETING volna-e az, ha füllentenénk?

Szerintem nem, de amikor nevetségessé teszi magát egy cég a "füllentésével", vagy szakmaibb megközelítésben a rossz, vagy rosszul időzített pozicionálással - akkor már teljesen mindegy, hogy mit gondolunk, akkor gerillamarketing ide, parádés technikai megoldás oda - akkor kacagás van csak, móka, nevetés!

A pozicionálásról épp' a napokban elmélkedtem Lux Erik professzor ÁLOMFEJTŐ blogja kapcsán és gyorsan le is szögezném, nem az ő blogja körül repked itt a szó, nehogy zűrbe keverjem a régi blog-barátot.

Szóval az ő blogja kapcsán elmélkedtem azon, hogy milyen kapcsolatban áll blog és pozicionálás. Leírtam tartalmi és technikai értelemben is: egy blog és az általa képviselt - jelen esetben igen sajátos - szolgáltatás miképpen pozicionálható.

Mint általában, most is mutat az élet, pontosabban a Google találati táblája anti-példát, miképpen ma is.

Ha egy adott szót beütök a keresőbe, mit látok? Magyarország első számú ez meg aza, a legszebb, a legjobb, a legnagyobb, továbbá a legesleg...
Nevetni volna kedvem ekkora idétlenségen, hiszen a tizedik helyen tanyázik a találati táblán ez az ... óriás! :-)

Kedves Gigantikus Gerillamarketing Úr!

Legalább azt tessék kivárni, ha bírja szusszal, hogy ELSŐ legyen a táblán - mert addig, amíg nem az - kinevetjük!

-----

Upgrade, 07.06.06.
Ma 11. az "illető" és a 10. helyen, egy blogommal én tanyázom. Most úgy tűnhet, magamnak "pörköltem oda".
Ebből annyi a tanulság: ami adott pillanatban FIX helynek látszik, az a net természetéből adódóan - ingatag. Sohase adj meg konkrét sorszámot - ütöm-verem folyton a fejembe - és lám, folyvást megszegem! Úgy kell nekem!

***

Elolvasásra ajánlom!
Nagyon is modern gerillamarketing megoldások: 

Ám a pozicionálás előképéről - insight - se feledkezzünk el: insight

Sőt a pozicionálásról egy kanapé-tanulmányban

És az ász: gerillamarketing

Gerillamarketing a neten: az osztagtámadás

Gerillamarketing az Interneten

Egy előadásra készülődve, benne egy kis gerillamarketing, elgondolkoztam a "használatban lévő" internetes marketing-kategóriákon.
Arra jutottam, hogy az Integrált Internet Marketing fogalma alatt foglalhatnánk egyetlen keretbe pl. a SEM, a SEO fogalmát is.
Így, egyetlen fogalom alatt értelmezhetővé válna

- a keresőmarketing, mint a legátfogóbb meghatározás = minden marketing eljárás, amely a keresőkkel kapcsolatos,

- a keresőoptimalizálás (a keresők élvonalába, legalább az első húszba visszük a honlapot),

- a keresőüzenet (amikor reklámot helyezünk el a keresőkben vagy amikor magával, a kereső élvonalába vitt web-egység keresőben megjelenő (kvázi rövidített) tartalmával üzenünk;

- az osztagtámadás (amikor tudatosan több web-egységgel állunk mások honlapjai elé).

Na, de milyen is az az osztagtámadás? Ha emlékszik még valaki a Pillangószív (az első magyar honlap-otimalizáló verseny) mezőnyére, láthatta, hogy pl. BéDéKá számos, vagy negyven egybefűzött web-egységgel (honlappal, bloggal) masszív falanxot képzett, majd a Linkfelhő játék során is ezt tette.
De ez a jelenség nem csak versenyeken érhető tetten, hanem a "valóságban is", elég ha ránézünk a KERESŐMARKETING szóra a Google.hu alatt. BéDéKá, mintha csak a tudományos megfigyelés alanya akarna lenni, mint a versenyeken, most is ezt teszi.

Ha már előadás az egyetemen, hát legyen kövér! A felfedezést, mármint az OSZTAGTÁMADÁS tényét magam is bevetettem és megmutattam az órán, előtte persze néhány hétig ütöttem-vertem a klaviatúrt, hogy bizonyítsam, a jelenség él, létezik működik!
Szóval a GERILLAMARKETING szót üsd be, vagy a BLOG PÉCS kifejezést (bár ez utóbbit nem az előadás, hanem a méreg, az a dúló-fúló fajta hozta ki belőlem).

Mi a lényege? A gerillamarketing szót uralók (a találati lista élén állók) nyilvánvalóan PÉNZT uralnak, megrendeléseik által. Ugyanis a domb uralásával (hadászati hasonlat Trout - és Ries nyomán) bizonyítják - értenek hozzá, mármint a gerillamarketinghez, s akinek az a bolondos ötlete támad, hogy ilyesmit rendeljen, az a weben őket fogja megtalálni - és tőlük rendel.

És ekkor jön a marketingben jól ismert oldaltámadás, amelynek egyik weben használatos megfelelője az osztagtámadás.
Jelezném, már a domb teljes szélességében támadok!

-----------------

Upgrade, 2007. május 13.

Az osztagtámadással kapcsolatosan megjegyzendő még: ennek csakis akkor van értelme, ha azok a web-egységek, amelyekkel előzni szándékozunk, valóban értékes információkkal szolgálnak az adott témakörről.
Ha ez nem így volna, akkor egyfelől csak szemetelnénk, és el is fogjuk veszíteni a potenciális látogatókat. Mert nem lesznek új kattintások, friss, idegenből szerzett linkek a honlapon vagy a blogon - egyszóval be fog következni a visszaesés. És nem fognak "szeretni" sem bennünket.
Tehát fontos szabály: csak akkor indíts osztagtámadást, ha az abban résztvevő minden web-egységed bír önálló, érdekes-hasznos-értékelhető-releváns tartalommal, s azok hosszabb távú frissítéséről is tudsz gondoskodni!

Upgrade, 2014. október 02.

Az osztagtámadás fogalmát a  fekete megoldások közé kell sorolnunk, hiszen a helyezéseket befolyásoló technikák ellentétesek a Google irányelveivel. NE HASZNÁLD!

Ajánlom még:

Keresőoptimalizálás, keresőmarketing, SEO

Gerillamarketing

Püspök és gerillamarketing

 

süti beállítások módosítása