Puskás Peti, az RTL Demcsák Zsuzsája

tv.jpgSzombat:

Érdekes szombaton vagyunk túl, és holnap még hátra van a TV2 egyetlen nézett, szórakoztatónak gondolt műsora is, ám én azt nem fogom átszenvedni, éppen elég volt az RTL Klub székes ópusza, a faktoros.

A zsűriben is kereshetünk X-et

Az X-Faktor X nélküli zsűrije kitermelte magából a huszonegyedik századi magyar televíziózás Jockey Ewing-ját, aki a szereplők lealázásában nyújtva nagyot, a közutálat megtestesítőjévé emelte föl magát.
Peti, mint bunkó, nagyon szépen megállta a helyét a szerepben, mondhatni teljesen rászabták a kulturálatlan, ízetlenül élcelődő, a színpadon ugrabugráló, félművelt, öntelt magyar celeb figuráját.

Ennyire hiteles televíziós szerepet ital vagy kábszer nélkül még nem láthattunk, az ilyesfajta mélyrepülésre csak Demcsák tudott mintát produkálni, az ATV csatornáján, de neki mindehhez segédanyagokra volt szüksége.

Az est különös pikantériája volt, hogy a zsűri ebben a műsorban már a saját maga által továbbjuttatott szereplőket döngölte a földbe, aprította azok becsületét, vagyis a saját szakértelméről mondott ítéletet.

Gigi hamis mázzal

Mondhatná persze valaki, hogy Gigi kilógott a sorból, mennyire szépen oldotta az X-re éhezőkben a feszültséget, de sokat elárult a hölgy belvilágáról, amikor egy meglehetősen fontos pillanatban Petihez, az ászhoz fordult, vihogva megjegyezve, hogy mennyire ijedt arccal énekel az utolsó, székért áriázó szereplő. Aki más félelmén, ijedtségén vihogni képes, az... az az X-Faktorban megbecsült zsűritag lehet. Oda való, még ha kívül rendhagyó szépséggel is áldotta meg a sors.

Az alázásban Alex is nagyot nyújtott, de finoman Gáspár Laci is oda tette magát.
Nagyszerű pillanat volt, amikor az asszonykórusról az ítélet jogát mindhárom zsűritag átadta Petinek, az ásznak, túllépve minden szabályon, megalázva a kórus tagjait.

Ez egy olyan pillanat volt, mondhatni csúcspont, amikor az RTL maga állította elő a pökhendiségnek, az általánosan elfogadott normák áthágásának elegyét, amelyet oly' vehemenciával támad a Híradójában pontban fél hétkor, az éppen uralmon lévő párt katonáinak esetében.

Vasárnap:

A versenyzőket, mint gyorsan mozgó díszletet forgatták a kamerák a zsűri körül. Pedig ebben a négy emberben nincs annyi érdekesség - bármilyen is legyen köztük az aktuális szereposztás és a kimódolt "dráma" - hogy elvigyék a tehetségkutatónak hirdetett műsort. A tehetséget nem bennük, hanem a versenyzőkben kellene keresni.