Gerillamarketing

2017.aug.23.
Írta: Bognár L Szólj hozzá!

Lesz-e puccs a Fideszben?

A másik forgatókönyv: a puccs Ha a baloldalról vagy középről szemléljük a hazai hatalmi viszonyokat, jelenleg erős kétely él bennünk a Fidesz leváltásának lehetőségét illetően. Ennek alapvető oka az, hogy nem látjuk a programot és nem látjuk azokat a személyeket, akik valódi, erős alternatívát…

Tovább

Nyári Mikulások Kongresszusa magyar résztvevővel

A Magyar Mikulás vendég bejegyzése A dániai Bakkenben idén nyáron is összegyűltek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Nemzetközi Mikulás Kongresszuson első alkalommal képviseltette magát magyarországi vendég, a Pécsi Mikulás. A nyári…

Tovább

Politikusok és pártok a Google Trends-ben

Az MSZP működésének és belharcának lenyomata 2017 forró nyara júliusának végét az MSZP belharca jellemezte. Mint köztudott, Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje, harcot hirdetett a szerinte a pártjába beépült Fidesz-bérencek és kollaboránsok ellen.Legelőször Molnár Zsoltot nevezte meg…

Tovább

Bepillantás a piaci pártállam működésébe

Piacszerzés, piacbővítés Ezeken a fogalmakon keresztül pillantva politikai-társadalmi viszonyainkra, olyan érdekes árnyalatok is felbukkanhatnak, amelyek közelebb visznek minket a szürke, sőt a fekete 50 árnyalatához.Bár meg kell jegyeznem, ami a társadalmi többségnek sötétnek tetszik, az egy jól…

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil