Nyári Mikulások Kongresszusa magyar résztvevővel

A Magyar Mikulás vendég bejegyzése

A dániai Bakkenben idén nyáron is összegyűltek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Nemzetközi Mikulás Kongresszuson első alkalommal képviseltette magát magyarországi vendég, a Pécsi Mikulás. A nyári Mikulástalálkozó és a július végi ünnepség idén 60. alkalommal került megrendezésre a Koppenhága melletti településen.

Megüzentük a Világnak: Ho-ho-ho-hó!

Persze ettől még az igazi felüdülésre várni kell, egy Mikulás nem csinál telet!

A nyárra időzített Mikulás-eseményt éppen 60 évvel ezelőtt egy igazi showman, - bár mai szóhasználattal akár gerillamarketingesnek is nevezhetnénk - álmodta meg. Az egyszerű rendezvényötlet témája a karácsony megünneplése - nyáron.
Igen, nyár közepén!
A dán szórakoztató a Koppenhága melletti Bakken egyik legnagyobb művésze, szórakoztatója és varázslója volt. Christian Nielsen, az úgynevezett "Tribini professzor" hívta életre a Világ Mikulás Kongresszust, amely 1957 óta minden évben megrendezésre kerül Bakkenben.

tribini-professzorral.JPG

A pécsi Mikulás, vagyis szerény személyem Tribini professzorral

Azóta a vidámpark egyik híres gyermekünnepévé vált, nemzetközi rendezvénysorozattá fejlődött, ahol a Mikulások a világ minden tájáról találkoznak, megbeszélést folytatnak a mikulásipari dolgokról és ünneplik a karácsonyt, a Mikulás-ünnepet, és az együttlétet.

Felvonuló télapóktól pirosló utcák

A Mikulások felvonultak Bakkenben, és Koppenhága belvárosában is. Az idei eseményen több mint 120 férfi és női Mikulás, valamint az ünnepkörhöz kapcsolódó szereplő (Pixi, Alf, Nisse…) találkozott s Dániából, Norvégiából, Grönlandról, Franciaországból, Japánból, Németországból, Hongkongból, az Egyesült Államokból, Angliából és számos más országból érkeztek résztvevők.

pecsi-mikulas.JPG

Szép az a város, ahol ennyi a Mikulás :-)

A Mikulások azért jöttek össze, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek és találkozzanak kollégáikkal. A kongresszus négy szórakoztató napja alatt a Mikulások és családjaik Bakkenben tartották az eseményt, de ellátogattak Koppenhágába is, hogy meglátogassák a Kis Hableányt, részt vegyenek egy hajókiránduláson, sétáljanak a Strøget-en, és részt vegyenek Bakkenben a Bellevue partján éves sósfürdőzésükön. Versenyeztek egy szakmai akadály- és világversenyen, és megszervezték a gyerekek számára a karácsonyi fesztiválokat, de természetesen együtt ünnepeltek Bakken boldog látogatóival is.

A világhírű rendezvényt Bakken szervezi a Dán Mikulás Szervezettel közösen, amely nem csak a Mikulásokat és családjaikat, hanem a dán és a nemzetközi médiát, valamint a világ minden tájáról érkező szeretetteljes, karácsonyi látogatókat is vonzza.

nemzetkozi-mikulassapkak.JPG

A télapó szerelés a nagyvilágban igen nagy változatosságot mutat

Egy alkalommal az újságírók izgatottan érdeklődtek, hogy mégis miről is szól egy ilyen kongresszus, - melyre a „Főmikulás” adta meg a választ; Miről szólna, miről is szólna? Mi csak azt tudjuk mondani: Ho-ho-ho-hó!

Persze szerencsés magyar Mikulásként idehaza is aktív életet élek - igaz, jobbára télen :-)
A magam és a Kölyök Tanya Alapítvány hagyományos hazai eseménysorozata a karácsonyi ünnepkörben a Mikulásvár, és a Mecseki Mikulás Találkozó.
Székhelyem és honlapom: Mikulásvár