Gerillamarketing zenével

Van gerillamarketing potenciál a zenében?

A gerillamarketingről viszonylag sok szó esik napjainkban. A gerillamarketing tulajdonképpen igen divatos fogalom, szövegről, rajzról, utcai akcióról se vége, se hossza a példáknak, az elemzéseknek.
Ám éppen itt az ideje, hogy a zene világára is rányissunk.

Ogilvy, a marketing egykori nagymestere szerint kezdjük megnyilatkozásainkat a tűzzel. Legyen így, éppen ezért kérem szélsőjobboldali olvasóimat, hogy nyugalmuk érdekében a most következő fejezetet, melyben példát mutatok a zene gerillamarketinges felhasználására, ugorják át.

Amikor Bayer Zsolt Pécsre látogatott, gondoltam én is „köszöntöm” őt a magam módján, gerillamarketinggel.
Ebből a célból közzétettem egy dalt a felületeimen a kitüntetett szóhalmozó tiszteletére.
Forradalmi dal ez a javából, Hasta siempre Commandante a címe, és Che Guevara áll a középpontjában. És most jön a lényeg: a dalt a Barcelona Gipsy Klezmer Orchestra adja elő. Ez, mondhatjuk, dupla erejű meglepetés, amely az előadás elsöprő erejű zenei motívumaiban is megnyilvánul.

 

Újból köszöntöm szélsőjobboldali olvasóimat, és most a szélsőbaloldaliakat kérném, hogy a következő néhány mondat erejéig ne figyeljenek.
Talán még emlékszik Ön is, amikor hírként járta be a médiát, hogy az MSZP egyik korábbi kongresszusán, a rendezvény záróakkordjaként, az előírt menetrend ellenében, a tervezett zeneszám helyén, a hangszórókból felharsant az Internacionálé. Mi volt ez, ha nem gerillamarketing? (Meg balhé!)

A gerillamarketing a meghökkentés művészete

Köszöntöm a sorokhoz visszatérő szélsőbaloldali olvasókat, miközben megállapítom, hogy a gerillamarketing középponti eleme a meghökkentés.
Zenei előadóktól a meghökkentést jól szolgálja, ha a műfajuktól eltérő műfajban adnak elő valamit. Nosza, jöjjön az én nemzedékem egyik internacionális himnusza: Hey Joe!

 

További példát talál ebben a blogban a Gerillamarketing – a hatékony, olcsó, kreatív marketing c. állandó oldalamon.

Lesz itt csődület meg villám

A flashmobot, magyarán a villámcsődületet, a legnagyobb lelki nyugalommal sorolhatjuk a gerillamarketing egyik megnyilvánulási formája közé.
Látogassunk is el a valenciai piacra, ahol egyszer csak az történik, ami:

 

Lám, így is lehet, a szokatlan helyszínen megszólaló dallamokkal opera előadást meghirdetni.

Időtálló dalok

Az internetben az a szép, hogy üzenhetünk is felebarátainknak. Most hadd tegyem én is ezt, s hadd üzenjek egy csodaszép régi dallal az összes Matolcsy rokonnak, Mészáros ivadéknak, Andy Vajna felmenőnek s Orbán utódnak.

*****

Apropos zene: 

Zenebona igazi zenékkel

Apropos gerillamarketing: