Van az a pénz?

Egy este a Kodály Központban

Nagyszerű gondolat, hogy a közép-európai filmesek pécsi fesztiváljára, a Seven Hills International Film Festivalra meghívták Bahreint, amely ország nagyszerűen illeszkedik Magyarország új barátainak sorába, hiszen államformája szerint monarchia, egyszerűbben szólva királyság.
És a magyar leleményesség - klasszikust idézve: a magyar észjárás - bárhol, bármiben megtalálja a rokon vonásokat, az akármit, ami összehozza a népeket, egyebek mellett a kultúra frontján.

Mindez este, a pécsi Kodály Központban jutott eszembe, ahol is Vaheed Alkhan bahreini zeneszerző Spirit of Bahrain c. szimfónikus alkotását mutatták be a Pannon Filmharmonikusok arab zenészekkel kiegészítve.

spirit-of-bahrain_1.jpg

A műsorfüzet címlapjáról

Bevezetésként a fesztivál igazgatója, Tóth László és Pécs polgármestere, Páva Zsolt egy kerámia vázát küldött a bahreini királynak és egy másikat adott át a küldöttséget vezető Dr. Khalid bin Khalifa Al-Khalifa számára.
Aki azt gondolná, hogy a vázák átadásakor a pécsi polgármester a valódi világmárkát jelentő Zsolnay névre és gyárra hivatkozott volna, az nagyot téved. A nagy hagyományú pécsi kerámia manufaktúra volt nevesítve, vagyis nagy a gyanúm, hogy a vázák a mesterségesen, konkurensként létrehozott másik gyárban készültek. (P.S. A gyanúm azért is alapos, mert mint kiderült, a fesztivál fődíja is kerámia lesz, és az sem Pécs történelmi hírnevű Zsolnay gyárából került ki.)
Egyszóval tényleg volna mit tanulnunk Bahreintől, ahol az igazgyöngyeiket nem másolgatják hamisra, tönkre téve a valódi értékeiket.

Hanem a zene.
Ünnepi estet nem szívesen rombol az ember primer véleménynyivánítással, nem mondja azt, hogy egyszerű dallamvilágú, a zenei giccs kategóriájába tartozó műsor alatt szenvedett, hiszen itt-ott tényleg előfordultak keleti motívumok, és ilyen estéken tényleg nem feltétlenül a keleti ember küzdelmeiről beszélnek a vonósok, nem a bánatot terítik szerteszét a fúvósok, és valami jót mégiscsak kellene mondanom.
Hm, nekem a Loyalti, vagyis a Hűség című darab tetszett leginkább, amelyről ezt írja a műsorújság:


"Ez a darab azt a felejthetetlen pillanatot mutatja be, amikor Bahrein lakosai kifejezik szeretetüket,, hálájukat és hűségüket vezetőjük, Őfelsége Hamad Bin Isa Al Khalafi király iránt, aki a demokrácia és az egyenlőség új korszakát jelentette be a Bahreini Királyságnak Sitra szigetén 2001-ben."

 

És ezt tényleg megkaptuk zenében, ebben a részben tényleg volt egy kis vér, a fúvósok végre rendesen kitömték a teret, ez már nagyon hasonlított a zenére. Ugye-ugye, mire képes a hála...

De az egyetlen katartikus élmény a végére maradt. A fenti mű szerzője egy magyar és egy arab népdalt "házasított" és ezek a népdalok vizet árasztottak, minden madár társat választott bennük, patakok csörgedeztek, madarak daloltak - ez zene volt, tiszta, szó nem volt királyokról, csak emberi érzelmekről, ez olyan zene volt, amit csak a nép tud megalkotni, bárhol is éljen!