Kampányfinis rasszizmussal

Kampány hajrá

Most, hogy a hírek szerint Budapesten már nem csak jobbhorgok és balegyenesek, de fegyverek is előkerültek az éjszakai plakátháború során, igazán nevezhetjük élesnek a politikai küzdelmet a kampány finisében.
Ám a gerillamarketing blog mégsem a tűzfegyverekben hisz, hanem az érvekben és az elemzésekben.

Országos napilapok

Éppen ezért vizsgáljuk is meg, hogy a hajrát az országos napilapok piacán milyen eredménnyel vívták meg a vezető lapok az interneten, a keresettség ketrecében.
( A "normális körülmények között" piacvezető Népszava - piros - (a múlt év végén az eladott példányszáma 22000 volt); az önmagát polgárinak nevező, Simicska Lajos által tulajdonolt Magyar Nemzet - kék - (békeidőben 13000 eladott példány); valamint a lapot nem auditáló (!), több, mint kormánypárti Magyar Hírlap - okker).

lapok.JPG

Az adatok a Google Trends-ből származnak és magyarországi, 90 napos periódust ölelnek föl

A hajrá időszaka nyertesének, különösen március második felében, a Magyar Nemzet bizonyult. Ha a sokak által remélt "atombombát" nem is dobta le a lap a Fidesz küzdőterére, azért hagyományos botrány-bombát szórt rendesen. A Kósa-milliárdok, a Semjén-féle rénszarvasok, a nemzet veje, Tiborcz kisebb-nagyobb botlásai bizony a web népeit rábírták, hogy keressék az új botrányt a Nemzetben.

Online újságok

Az online lapok legfontosabbjai közül egyik sem tudott olyan kiugró teljesítményt nyújtani a keresettségben, mint a Magyar Nemzet a maga kategóriájában.

online.JPG

Azt persze tisztán látjuk, hogy a sokszor kormánykritikus Index.hu (kék) veri a vele párba állítható, ám extrém módon kormánypárti Origo.hu-t (piros) a rákeresések terén. A 444.hu, akárcsak korábbi kimutatásainkban, rongyosra veri a kormánypártinál is kormánypártibb 888.hu-t. A 24.hu (zöld) egészen jó pozíciókkal rendelkezett a vizsgált 30 napban. Ezen már csak azért sem csodálkozhatunk, mert az Elios botrányt ez a szerkesztőség "robbantotta".

A negatív kampány

A kampányfinis az óriásplakáttól a személyes meggyőzésen át a Facebookig számtalan formában és módon valósult meg.
Személy szerint szomorúan tapasztaltam, hogy számtalan front nyílt közben: külhoni és belföldi magyarok, városiak és falusiak, fiatalok és idősek, műveltek és tanulatlanok, érdekeiket felismerők és erre képtelenek, jobb- és baloldaliak, "fehérek" és romák, szegények és gazdagok, sőt szegények és szegények, ellenzékiek és ellenzékiek (!), között.
A feudális társadalmak jellemzője a bellum omnium contra omnes, vagyis mindenki harca mindenki ellen.
Ezen a talajon könnyen kibomlik a negatív kampány.
A negatív kampányról, például Pratkanis és Aronson írta le, hogy az bizony hatásos. A legnagyobb erőt a nyílt vádnak tulajdonítják, majd megjegyzik a Rábeszélőgép c. munkájukban:

"...a jelölt nevének puszta kapcsolatba hozása negatív szervezetekkel vagy cselekményekkel - sőt ennek tagadása is! - rontotta a jelöltek megítélését, méghozzá nem sokkal kevésbé, mint a nyílt vádak. Megdöbbentő, hogy egy puszta kérdés - tett-e valami negatívat az illető - is sokat árthat a jelölt hírnevének."

Lám, két mondatból megértjük, hogy a miniszterelnök és a kormánypárti jelöltek miért nem mernek kiállni nyílt vitára. Hiszen ártana nekik az a puszta kérdés is, hogy .... - ide Ön képzeletben beteheti a saját kérdését! Tényleg tegye be, kérdezzen bátran, köztünk marad.

Nem elég jót tenni, tudatni is kell

Ha már külhoni és honi magyarokról esett szó.
A külhoni magyarok körében szent meggyőződéssel vallják, hogy csak a Fidesz "törődött" velük. Interneten eltöltött fél életem azon csodálkozik, hogy például a szocialista-szabad demokrata kormányok idején, e század elején kialakított internetes, külhoni magyar pontok miként nem rögzültek a köztudatban!
Pedig ha valami igazán fontos volt, hogy magyar nyelven, magyar billentyűzeten, gyors internet segítségével kapcsolódhassanak a külhoni magyar közösségek a világhoz - szóval ha valami történelmi tett volt, akkor ez az volt. Nem is értem, Csepeli Györgyék miért nem nemzetiszalaggal átkötött lovon adták át ezeket a pontokat - akkor talán megmaradt volna értékként az emlékezetben amit tettek és amire szégyenszemre majd csak a történelemkönyvek fognak emlékezni.

A negatív kampány iskolapéldája

Pécsett Mellár Tamás független jelölt, számos párt által támogatva száll szembe a több botrány által érintett Csizi Péterrel, a Fidesz jelöltjével.
Mellár Tamást a legelképesztőbb módokon hozzák hírbe, gáncsolják ellenfelei. Az a szórólap, amelyet most mutatok, a Fideszt hatalmon tartani akarók egy meghatározó részének aljasságára, rasszizmusára mutat rá.
Először is kiadóként a megtévesztő, nem létező "Baloldalért Aggódók Társasága" szerepel a postaládák mélyéről előkotorható szennyipari terméken. A szövegben visszaköszön az ország vezetőinek migránsozása és a roma lakossággal való ijesztgetés - vagyis a kőkemény rasszizmus. Vasárnap Pécsett is ki fog derülni, van-e a magyar lakosságban annyi immunitás a fasizmusnak ajtót nyitó eszmékkel szemben, amennyinek lennie kell!

mellar.JPG

Amúgy mindennek ellenére Mellár Tamásnak a közvélemény-kutatások szerint "csak azért is" nagyon jó esélyei vannak a parlamentbe jutásra, és ezeket az esélyeket a Google Trends keresettségi adatai folyamatosan alá is támasztják.

***

A témához ajánlom:

A célpontban Mellár Tamás

A politikában visszafelé is elsülhet a láb

Politikai marketing: lejáratás, botrány