Életet visznek az egyetemekre

juhasz-szak.jpgNem értem, mi a probléma azzal, hogy az élet bevonul az egyetemekre!?

Pálinka-szak

Először a pálinkafőző szak vonta magára a figyelmet meg a haragot, mondván, ez csupán egy óriási nyelvcsapás az éppen regnáló király ülepe felé, hiszen a pálinkafőzésnek vajmi kevés köze van a tudományhoz.
Pedig már akkor tévedtek, akik azt gondolták, hogy a pálinkafőzés tudománya a pincék-pajták-nyári konyhák vidékére és a faluvégi pálinka főzdék nyomorúságos falai közé szorítható. Az ősi magyar ital, a pálinka, ez a hungaricumként nyilván tartott alkoholos ital éppen hogy a józanság bizonyítéka. Aki ezt issza, az akár biciklivel is képesnek érzi magát a haza érkezésre, ezt még törvény is bizonyítja.

Juhász-szak

Most pedig itt a juhász képzés iránti ellenszenv fellángolása. Pedig már Petőfi is megírta, hogy:

Tüzesen süt le a nyári nap sugára. Az ég tetejéről a juhászbojtárra.

Aligha hihetjük, hogy a XXI. századi juhász meglehet a fényvédő krémek ismerete nélkül - hogy egy jelentőségteljes példával éljek! Biológiailag és munkavédelmi szempontból is óriási hiányt fognak pótolni a magyar egyetemek.
Reményeim szerint tovább fognak gyarapodni az életszerű képzési formák. A pálinkafőző és juhász-szakon végzettek után talán hamarosan a kukatúrás doktorai is kipörögnek a magyar egyetemek falai közül.