Pécs: sérülékeny civil társadalom

Az illetékesek gondolatmenetéről

   Magyarország szép szokása szerint ha tűz van, akkor az illetékesek azonnal vizet és vízrendészeti intézkedéseket ígérnek, ha víz van, akkor tüzes szavakkal ígérnek ménkű nagy gátakat és így tovább.
Most, a közismert, brutális gyilkosság után ugyanerre a kottára játszik az országos és a helyi vezetés is.
   Amikor kiderült, hogy az elkövetőnek börtönben kellett volna ülnie a gyilkosság időpontjában, akkor azonnal verdikt született arról, hogy a hatóságok a jövőben azonnal elő fogják állítani a büntetés végrehajtási intézetben meg nem jelenő elítélteket, nem várnak arra - ahogyan azt a mostani jogszabályok előírják - nyolc napot.   A pécsi polgármester sem tétlenkedett: meg fogjuk védeni a pécsieket - felkiáltással a mostani térfigyelő kamerák harmadával történő rendszerbe állítását ígérte.

Amikor a térfigyelő kamerákat az Európa Kulturális Fővárosa program során született építmények védelme címén elhelyezték a városban, alig hallatszott azoknak a civileknek a hangja, akik a térfigyeléssel kapcsolatban arra a garancia-hiányra figyelmeztettek, amely előállhat, ha nincs megfelelő társadalmi kontroll. Ugyanis a térfigyelő rendszereknek nem csak haszna, hanem a közérzetben, a "Nagy Testvér" iránti bizalmatlanságból eredő fenntartásokból kára is lehet.
De most mindent felülír a félelem, az életek védelmének igénye, ki merne civil garanciákat követelni?!

Mennyi kamera kell az állampolgárok féken tartásához?

   Pedig a polgármesternek arról is beszélnie kellene, hogy néhány kamerával vajon megoldhatóak-e a közbiztonság romlását előidéző okok! 

Vajon miképpen halad Pécs keleti városrészének rehabilitációja? (Ugyanis ott most egymás mellett él a huszonegyedik századi modernitás - Tudásközpont, Kodály Központ - és palánkkal elválasztva (!) néhány méterre a romtelepek, a mélyszegénység odvai, olykor a múlt ősi, barbár törvényeivel.)

   Elég egy pillantás az internetre, és látjuk, miképpen hasít magának híveket egy elbizonytalanodó civil táradalom most gyűlölni képes tagjaiból egy szélsőjobboldali erő. Velük, pontosabban eszméikkel szemben is sokan most védtelenek.

   Számomra úgy tetszik, ezekre a kérdésekre nem sokan várnak feleletet...

P.S. 2012.07.22.
Holnapra sokezres részvételre számítanak Pécsett egy fáklyás felvonulás szervezői. A Facebook-on szó szerint ezt adták meg a rendezvény leírásaként:
"Csendes fáklyás felvonulást szervezünk Pécsen a romló közbiztonság okán, a terjedő cigánybűnözés miatt és a halálbüntetés visszaállításáért."
Lám, ez a tüntetés sem a fentebbi kérdésekre keres választ - hanem ...

P.S. 2012.07.23.
Ellentüntetés is lesz a következő tartalommal:
"Hétfőn este nyolc órakor nyíltan rasszista, fáklyás felvonulás indul Pécsett, az elmúlt hetek szomorú történéseit felhasználva a gyűlöletkeltésre. Ami Magyarországon eddig csak kisebb falvakban fordult elő, most megjelenik városunkban is. Ezért mi, az emberi egyenlőségben hívő civil emberek, jelenlétünkkel kiállunk minden csoport, így a cigányok kollektív bűnössé nyilvánítása ellen is. Kegyeleti okok miatt kérünk mindenkit, hogy demonstrációnkat ne kösse semmilyen egyéb nézetének kifejezéséhez. Véleményünket mi így foglaljuk össze:
MINDENKI SAJÁT TETTÉÉRT FELELŐS - TE IS - ÉN IS - Ő IS
A CIGÁNYSÁG NEM BŰNÖZÉS..."

P.S. 2012.07.23.
A tüntetésekre gyülekeznek. Egyfelől sávos zászlók alatt egy nagyobb csoport, a pécsi Nagy Jenő utca másik végén pedig egy transzparens árnyékában maréknyi ember.

tuntetes-02_1.jpg

tuntetes_1.jpg

Bár csak "krónikásnak" mentem, de úgy éreztem, hogy állást kell foglalnom, mint előbb-utóbb mindenkinek: s vitathatatlan volt számomra, hogy a kisebb csoportban a helyem.
A transzparensek nem teljesen fejezik ki a gondolataimat - például annak azokon semmi nyoma, hogy nem lehet a társadalmi gondokat utcán, se békésen, se gyűlölködve megoldani. Azt sem gondolom, hogy a többségi felvonulók "ellenségeim volnának", de most egy nagyon erős tévedés áldozatai...