Tegnap bementem a bankba, s megszüntettem a számlám, amelyen át részvényeket vásárolhatnék - de már régen nem tettem ezt és bizonyosan nem is fogom, mert ahová az állam beteszi a lábát, ott a tapasztalatok szerint... hogyan is mondjam, hogy ne tűnjön rémhírterjesztésnek a mondókám?
Márpedig az állam nagyon szép részvénymennyiséghez jutott az utóbbi időben.
Egyszóval az öngondoskodás más útját fogom választani, teljesen fölösleges ezért a számláért havi háromszázzal támogatnom a bankot.

A bankos kisasszony nem örült a döntésemnek, de végül is azt mondta - és a finom kis kezével mutatta is: itt írja alá a kérvényt!
Na, ekkor ment föl a vérnyomásom tegnap először, a kérvény szótól.
- Szerintem egyenlő felek szerződéséről van szó, vagyis most annak felmondásáról, ráadásul Önök szolgáltatók, ebből következően szó sem lehet kérvényről!
- Már elnézést - mondta a bankos kisasszony, Ön kér tőlünk valamit, vagyis ez kér-vény!
- Már hogy a bánatban lenne ez kérvény - feleltem dühösen -, amikor megbízom Önöket egy számla felmondásával. Ez tehát meg-bízás, nem kér-vény!

Lám, délelőtt még ilyen apróságok foglalkoztattak, aztán az esti híradó után a délelőtt még kellemes időtöltésnek tűnt föl, azok után, hogy bemutatták, már a diplomások is utcát söpörnek közmunkásként Debrecenben, mivel munka nincs, de nem akarnak lopni vagy éhen halni az egyik legmagyarabb városban.
És ezek után szóba jött a híradóban, hogy vagy hétszázezer embert fognak visszaterelni a munka világába, óriási közmunkaprogramok keretében.

Később csak forgolódtam az ágyban, a kínai nagy ugrás, a népi kohók, a kínai kulturális forradalom őrülete jutott eszembe, a közmunkára ítélt értelmiséggel, a vörösgárdistákkal, az összeomlással...

Kulturális forradalom? Mákunk van, hogy nálunk "csak" fülkeforradalom zajlik!