A Pécsről kitiltott Alföldi Róbert Szigetváron

szigetvari-vigado.JPG

A szigetvári Vigadó bejárata: az Igenis, miniszterelnök úr c. előadásra gyülekezők

Pécs: visszaút a provincializmusba

Széles körben ismertek az előzmények: Pécsett tervezték, a Kodály Központba az Igenis, miniszterelnök úr című darab bemutatását, az egyik főszerepben Alföldi Róberttel, de a Kodály Központ, indoklás nélkül lemondta az előadást, holott már a jegyárusítás is zajlott.

Ám a Pécstől mintegy 30 kilométerre lévő Szigetvár, a Makovecz-féle Vigadóban felvállalta, hogy két előadásban mégiscsak a pécsi, baranyai nézők elé kerülhessen a darab.

Pécs, amely a Kultúra városa szlogennel fogadja látogatóit, felzárkózott Zalához, ahonnan szintén kitiltották korábban Alföldi Róbert egyik fellépését, egy beszélgetős műsorát.
Így lám, visszakanyarodtunk a szocializmusban már látott kultúrpolitikához, a három T-hez: támogatott, tűrt, tiltott művek és előadók jelentek meg újra Magyarországon.

Pécs egy kicsit másmilyen volt az "átkosban", Aczél György nem csupán tiltott és tűrt, hanem Csontváry múzeumot hozott a városba, kétévente filmszemle pezsdített a város kulturális életén, országos hírű volt a bábszínház, a képzőművészet, majd útjára indult a POSZT (a Pécsi Országos Színházi Találkozó), a rendszerváltás utáni "legnagyobb dobásnak" pedig az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése tekinthető, szocialista városvezetés mellett - vagyis volt honnan visszasüllyedni a provincializmusba!

Ha Alföldi Róbert nem lett volna

Ha Alföldit nem tiltják ki Pécsről, nem hiszem, hogy szót ejtenék a darabról, amely könnyű nyári esti szórakoztatásnak elmegy - mindenfajta katarzis nélkül - s amely különösebben a színészeket sem dolgozza meg.

Szigetvár mindenképpen dicséretet érdemel, hogy helyet mert adni a megyeszékhelyről kitiltott darabnak, de nem hallgathatom el, hogy a helyszín - enyhén szólva - kevéssé alkalmas színházi előadás megtartására.
Alighanem az építész, maga Makovecz Imre is elismerné, hogy a színházterem akusztikája csapnivaló, érthetetlenné tesz számos szöveget, holott a színészek beszédtechnikai tudásához nem nagyon férhet kétség.

A május végére belibbent 30 fokkal sem tudott a hely megbirkózni! A Pécsről ide autózó arcok a színházteremmé előléptetett helyszínen izzadságban úsztak, légkondira szomjaztak, de mindhiába.
A Vigadó nagyterme vízszintes, vagyis nincs emelkedő a nem rögzített széksorok között - erős túlzással tehát azt mondhatom: korlátozott látási és hallási viszonyok között, izzadva tekinthettük meg az előadást.

Ha nincs a történetben Alföldi személye, az ő kitiltása Pécsről, akkor nemigen volna mit mondanom az előadásról. Így csak az a kérdés motoszkál bennem: mi a fene miatt féltek ettől az előadástól Pécs fideszes, kultúrbarbárként viselkedő vezetői.

***

A témában ajánlom még elolvasásra:

Alföldi kitiltása: büntet a web népe

Alföldi és a cenzúra