Gerillamarketing

2010.júl.03.
Írta: Bognár L 2 komment

A forradalom, az új rendszer meg a pálinka viszonyáról

Mottó:
"A forradalmak a történelem lehangoló pillanatai."
Ralph Dahrendorf: A modern társadalmi konfliktus;
Gondolat . Budapest, 1994.; 23.o.

Amikor egy politikus forradalmat mond nyugtalan, ám mégis normalizált békeidőben, azt a leghelyesebb szűken értelmeznünk. Vagyis a mondókája csupán annyit jelent, hogy nagyarányú győzelmet aratott egy választáson, s ezt a győzelmét, ennek értékét akarja a végletekig fokozni.
A fokozás persze nem áll meg a középső foknál, hanem megy egyre feljebb és feljebb, a komikumig. Ám az is meglehet, hogy ott sem áll meg, hanem robog tovább...
Most például kormányrendelet írja elő - a kormányzati épületekben kötelezően, más középületekben pedig ajánlottan az Országgyűlés júniusi, a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szóló nyilatkozata bekeretezett nyomatának, méltó helyen történő kihelyezését.

Tovább

Mi is az a vírusmarketing?

A látszat olykor csal! Ha rámész ma, 2010. június 17-én, a Google.hu alatt a gerillamarketing szóra, a per pillanat 3. helyen álló honlapon - amely Magyarország leg-, fő- és első számú gerillamarketinges oldalának titulálja magát, figyelmeztető feliratba botlasz, amelyet a Google helyezett oda: az oldal káros lehet a számítógépe számára!
Magyarország első számú leg- és fő gerillalapja nem először vírusos, már többször szóvá tettem, hogy a gerillamarketing iránt érdeklődők kettős értelembe is becsapva érezhetik magukat:

1.) kapnak egy kedves, ám nem kívánt vírust a gépükre, amelyre nem számítottak, nem kérték, nem kívánták, mert nem akartak vírusírtással foglalkozni.

2.) A járatlanabbak azt gondolhatják, hogy ez a vírusmarketing: ráijesztünk a látogatókra, hogy vírusos az oldal - de mégse. Erre föl meg fogják jegyezni a cégünk nevét, amely Magyarország leg-, és fő-, és sokszor vírusos honlapja.

Tovább

A Kósa-adó avagy a politikai haszon maximalizálása és a benzinár kapcsolatáról

Most hallom a hírt: a forint gyengülése miatt a MOL 4 forinttal emeli a benzin árát.
Ha jobb hangulatban volnék, ezt a négy forintot máris Kósa-adónak nevezném el, eltréfálkoznék az adócsökkentés ígérete és a Kósa-adó bevezetése közötti ellentmondáson és akkor nem kerülne sor annak megvilágítására, hogy mi is történt valójában!

Mert valójában az történt, hogy a FIDESZ - egy blöffel - növelni akarta a gazdasági mozgásterét (vagyis növelni a hiány kiegyezett mértékét) és maximalizálni a politikai tőkéjét, vagyis tovább rombolni az ellenzéke, nevezetesen a szocialisták hitelét.

Tovább

Milyen lehet a szex kontroll alatt?

A szex egy csaliszó

Egyedfejlődése során egyszer (lükébbek többször) minden blogger kisérletet tesz - akár mérgében, akár kísérletező kedvében - a szex szó meglovagolására. Vagyis a címben szexet ígér, de fikuszt mutat.
Aztán jót nevet a jónépen, hogy azok lám-lám, erre a szóra milyen szaporán és milyen sokan jönnek, mint légy a légypapírra, mondaná nagyapám, de a mai olvasó a szex szót még érti, de a légypapírost már nem fogja.
Na, de a lényeg.
A BibliEteka.hu Kiadó (és e-könyv webáruház) is egyedfejlődése ama szakába lépett, amikor is Jókait, Gárdonyit és más klasszikusokat kicsit megédesítve tálalja nekünk, Lux Elvira: SZEXKONTROLL c. művének elektronikus könyv alakban történő felkínálásával.

Jelen blog-művem tehát dupla csavaros mű, mert szexet ígértem a címben és meg is adtam!

Címkék: e könyv, e book

Gerillamarketing tanfolyam: hogyan kell mosolyoffenzívát levezényelni?

Mosolyból offenzíva

gerillamarketing mosolyoffenzíva

 A mosolyoffenzíva első számú kelléke a mosoly!
Ám egyetlen mosolyból nem lehet pompás gerillamarketing mosolyoffenzívát tervezni, ahhoz több, látványos és kedves női mosolyra van szükségünk.
A gyakorlatban persze még soha, senki nem csinált gerillamarketinges mosolyoffenzívát, de fogadni mernék, lenne rá jelentkező, aki tankönyvszerűen elmagyarázná nekem, hogyan kell azt csinálni.

Gerillamarketing akció - elméletileg

Szerinte - mert ismerem a típust, így fixre veszem, hogy ezt mondaná-írná -, az a dolog lényege, hogy nem úgy kell csinálni, ahogy én csinálom, aki először csinálja.
Az online marketing meg a gerillamarketing sokkal tudományosabb és komolyabb dolog annál, minthogy nevencséljünk, mosolyogjunk, heherésszünk össze-vissza, tudománytalanul!
De én eddig sem törődtem a nagyon okosokkal, ezt a mosolyoffenzívát is ugyanúgy a magam észjárása szerint fogom levezetni, mint a korábbi első dolgaimat, és kikacagom a másként mosolyoffenzíváló kuruzslókat!
Szóval itten most mosolyoffenzíva van, lágy és szép, formás mosolyokkal, ahogyan azt szerintem egy gerillamarketing mosolyoffenzíva során csinálni kell! És punk-tum!

***

Kapcsolódó írás:

Gerillamarketing – a hatékony, olcsó, kreatív marketing

A pécsi püspök és a gerillamarketing

Gerillamarketing

süti beállítások módosítása