Gerillamarketing

2011.máj.01.
Írta: Bognár L 17 komment

A demokrácia bekaphatja

Papírmadarakkal a sajtószabadságért. Pécs, 2011.01.27.

Internet és illúziók

Leszámolhatunk az illúzióval, mely szerint a korszerűség - kitüntetetten az internet -, mint fegyelmezett béranya precízen világra löki a dundi kis demokráciát! Leszámolhatunk azzal a tévhittel is, mely szerint az internet a progresszió erőinek csodafegyvere volna, amely fegyvernek a célkeresztjében hullik a maradi népség és égre dobja bűzös tappancsát mindenféle diktatúra.
(A nyitóképen: Papírmadarakkal a sajtószabadságért. Pécs, 2011.01.27.)

Az arab diktatúrák durván, értelmetlenül vackolódtak az internettel - hol ki-, hol bekapcsolva azt. Pedig finomabb eszközökkel hatásosabban lehet autoriter vezetőként fungálni, a web eszközeivel hatásosabban is lehet játszani!

 

Iskolapélda: a demokrácia bekaphatja

A bezárás elleni tiltakozását a netre is kiterjesztő VII. kerületi Janikovszky Éva Általános Iskola honlapja úgy tűnt el a netről egyik percről a másikra, mintha ott sem lett volna. Lám, helyi ügyekben nem kell brutális médiatörvény, hogy leckét kapjanak a tiltakozók demokráciából. A pénz, az ügyesen forgatott jog, a marketinglelemény, a tiltakozók kamerázása csodákra képes.
Vagyis nem kell az egész netet lekapcsolni, éppen elég a renitenskedő állampolgárt, csoportot, iskolát leválasztani a világhálóról!

Egyre több jel mutatja, hogy a magyar demokrácia cyberterében is már éretten dolgozik a hatalom, kibontakozóban az érett módszerű ellentámadás.

Debrecenben például attól tartottak a médiatörvény ellen tiltakozók, hogy lekamerázásuk után zaklatásnak lesznek kitéve a munkahelyükön.

Ha túl sok már az uralkodó elitnek a netes bosszantás, hát előkapja az ellenszereket, a fentieken túl pl. dájcstomit, aki marketing nyelven szólva blokkolni igyekszik az ellenfél interneten megvalósuló marketing támadását. Mi másként értékelhetjük az Egymillióan a magyar sajtószabadságért facebook oldal kontra-oldalát?
A gerillamarketing nem csak egy irányban hat!

Finom kis módszerek

Szóval finomodnak a módszerek idehaza is. Egyelőre úgy fest, Jevgenyij Morozov, a TED-en elhangzott előadásában, nagyon is jól láttatta mindazt, ami nálunk is történni fog!

***

Ajánlom elolvasásra: Az internet megfigyelése

Rés a pajzson: dájcstomi és csepeligyuri

Öt évvel ezelőtt még viszonylag könnyű dolga volt az internethez kötődő politikusnak - iszonyú rések tátongtak a befogadók védelmi falán.
Öt évvel ezelőtt még kétharmad kezén :-) megszámlálhatta a nép, ki érett a webre a politikusok közül. A politikai marketing internetes szárnypróbálgatói között láthattuk pl. a hozzászólásokat nem felengedő, vagyis a web2.0 lényegéről mit sem tudó Lamperth Mónikát, a vitázó hozzászólásokat kiszűrő Pelczné Gáll Ildikót - aki ezért méltó "jutalomként" megkapta a blogtér népeitől a Gall nő nevű ál-blogját -, a miniszterelnökként blogba kezdő Gyurcsány Ferencet és az SZDSZ által váratlanul csatába hívott Csepeli Györgyöt.

 

Tovább

Az e-számla nehezen megy le a könyvelők torkán

E-számla: 15 millió fát védhetnénk meg az UnióbanSztornózok. Elektronikusan. Pedig a vállalkozó, akinek most szolgáltatok, bólintott egy nagyot: hát persze, hogy jöhet a számla elektronikusan. Az e-számla ment, a telefon jött: - a könyvelőm szerint ez nem jó számla! - mondja a vállalkozó. Papírszámlát akar. Legyen szíves postán...

   Hát persze, a posta, a bevált út, boríték, benne a papírszámla, pecséttel, a nyalt bélyeggel - jó pénzért. Az a tuti. Száz éve így megy, jó lesz ez még száz évig Magyarországon. A vármegye is visszajön, minek szaladozni...

 

Tovább

Szenzációs naptár: tizenkét meztelen magyar blogger

Textilt le, bloggerek!

Manapság mindenki meztelen naptárban utazik.
Komplett focicsapatok vetik le, na nem csak a csukát. A minap láthattuk, hogy női munkahelyek védelmében dobják le a cuccost szép keblű stewardessek, aztán a mindenféle bajba jutottak megsegítésére sportolónők merültek meztelenül a hűs habokba.

Csak a blogger nép hallgat, tetőtől talpig felöltözve, eszébe sem jut hogy az árva gyerekeket megsegítse vagy valami. Csak a nyamvadt klaviatúrán pötyög az ujjuk, nem a gatyamadzagon!

Pedig mennyire szép volna pl. Török Gábor, amint a "Szeressétek Orbán Viktort" felirat alatt tenyerével takarná csak a szemérmét a szemünk elől. Vagy a Konzervatívok stábja, amint nem csak lógó orral, szót emelnek a filozófusbűnözés terjedése ellen.
Na és Gyurcsány blogger, a hórihorgas micsodájával, amint zászlót bont szilajon: Legyen bátrabb miniszterelnök úr!

Áh, hiába is várjuk, hacsak a Véleményvezér vagy a Homár a dolgok élére nem áll!

Az Index kirobbantotta a Budapest-Pécs háborút

Pécs, útlevél nélkül

kaptar.jpgAmikor csütörtökön este Budapestről Pécsre autóztam, nem lehettem bizonyos abban, hogy útlevél nélkül, vagy legalábbis pécsiségem hitelt érdemlő bizonyítása nélkül beléphetek majd Pécs területére.
Nem vicc ez, aznap az Index rendesen "leszólta" az Európa Kulturális Fővárosa címet 2010-ben viselő mecsekaljai várost, hosszú bájtokra faragva: "Turisztikai bukás volt a pécsi kulturfőváros"!

 

Az Index írása megemlíti, mit említi - azt dübörgi, hogy Pécs 2010-ben csupán 12. volt a magyar települések turisztikai rangsorában az eladott vendégéjszakák számát tekintve. Megemlíti továbbá, hogy Magyarországnak - Budapest világvárosi vonzerejét leszámítva - mintha csak a fürdői volnának csábítóak. Vagyis Pécs jobban járt volna, ha az egész hóbelevanc helyett (Kodály Központ, Tudásközpont, Zsolnay negyed, Világörökség, múzeumok, számolatlan kulturális program...) épít egy fürdőt valamelyik elhagyott bányája mélyén. 

Tovább
Címkék: index, ekf, Pécs, Budapest
süti beállítások módosítása