Több mint vita, majdnem káosz Pécsett

egyuttmukodes.JPG

Együttműködés és verseny dialektikája

A pécsi kormányzati ellenzéket képviselő politikusok egy része (például Mellár Tamás, Nemes Balázs) a botrányosnak tetsző történésekről úgy vélekedik: a magyar közvélemény a Fidesz jóvoltából elszokott a demokratikus vitáktól és így nagyobb jelentőséget tulajdonít az eseményeknek, mint amit azok valójában jelentenek.
Érthető ez a politikusi hozzáállás, hiszen a Pécsett, az önkormányzati választásokon győztes ellenzék soraiban lejátszódó folyamatok alkalmat adnak a polgárnak az elbizonytalanodásra, a Fidesznek pedig, hogy bizonygathassa, az ellenzék nemhogy az országot, de egy várost sem tud irányítani.

Most már csak az a kérdés, egyszerű vitának tekinthető-e, amikor:

  • a DK-ból visszahívják az alpolgármesterüket (Bognár Szilviát) és másikra cserélik, olyanra, aki az összefogás pártjainak együttműködése oltárán elfogadja a demokratikus centralizmusban gyökerező, az egyéni ellenvéleményeket kiírtó szavazógép szerepet, amelyet a Momentum képviselői és Bognár Szilvia visszautasított;

  • amikor az MSZP egy korábbi elnökhelyettesét (Szakács Lászlót) kizárja soraiból és így megvonja támogatását Pécsett és Komlón a baloldali előválasztáson az MSZP;

  • amikor Szakács új mentorává a DK lép elő;

  • amikor a Mellár Tamás országgyűlési képviselő által elnökölt jelölő ernyőszervezet (Mindenki Pécsért Egyesület) megvonja bizalmát az általa ajánlott, függetlenként indult polgármestertől és másik 14 képviselőtől,

  • amely miatt 6 egyesületi tag, köztük alapítók is, kilépnek a szervezetből;

  • amikor a jelölőszervezet vezetője (Mellár Tamás) és a polgármester (Péterffy Attila) közötti személyes párviadalról beszélnek ismert értelmiségiek.

Ha ez a szövevényes eseménysor vita, akkor erősen újra kell építenem a vita, a belharc, a karaktergyilkosság, a szalámi taktika és sok másik fogalom jelentéstartalmát!

A vita szó használata helyett politikusaink részéről őszintébb megközelítést remélnék!

El tudnám magyarázatként képzelni, hogy a kormányzati ellenzék pártjai az együttműködés és versengés dialektikus kapcsolódása során olykor arányt tévesztenek.
Ezt színezi az országos elnökségek, vezetőségek alkurendszere és a helyi motívumok ütközése. Utóbbiba beletartozhat, hogy egynémely vezetők autokratikus vonzalmakkal viaskodnak, miként Pécsett is, és ez maga alá gyűrheti – hogyan is mondjam finoman - az egység deklarálását.

Őszinte szót kellene váltani a választópolgárokkal, nem pedig elkenni a bajokat!