Fekete-Győr rendesen belehúzott

elszamoltatas.JPG

Mottó: “A bosszú az egyik legmélyebben gyökerező ösztönünk. A történelem során tengernyi vér folyt el és számtalan élet ment tönkre abbéli törekvéseinkben, hogy kiegyenlítsük a számlát – még akkor is, ha semmi jó nem származhatott belőle.”
Dan Ariely

Fekete-Győr András és a majdani igazságtétel

2021 tavasza a Covid-járvány intézkedéseitől, a Jobbik parizer-kampányától és a Momentum két fajsúlyos, a 2022-es választási győzelem utánra ígért intézkedési tervétől hangos.

A Momentum elnöke, Fekete-Győr javaslata szerint a NER megbuktatását követően akár az újságírók, a publicisták elhallgattatását kell kezdeményezni, vagyis  a tudatosan félrevezető, lejárató cikkek szerzőit meg kell büntetni, akár a pályától való időleges vagy végleges eltiltás is szóba jöhet.
A másik ígéret, az úgynevezett "felcsúti per", a közpénzen felhízlalt oligarchák és a táplálásukban bűnös politikusok megbüntetését és a közpénzek visszavételét célozza.

A felvetések ellenzői - a folyamatos momentumos finomítások ellenére is - nem csak a jobboldalon, hanem ellenzéki oldalon is megfogalmazzák érveiket. Ezek középpontjában a jogállam felfogása áll, nevezetesen: ne politikusok döntsék el, ki bűnös és ki nem az.
A fő kérdés tehát az, lehetnek-e jogállami kereteken belül eszközök a fentebb említett, Fekete-Győr által megfogalmazott célok eléréséhez?

A válasz általában: igen!

Ami miatt egyáltalán szóba hozom a témát: vajon miért helyez ekkora hangsúlyt a Momentum elnöke az igazságtételre, vagy ha úgy tetszik, a leszámolásra, a bosszúra.

Előzményként mindig is itt volt közéletünkben az igazságtétel igénye és a bosszú motívuma

Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2018 március 15 fényes nemzeti ünnepén „erkölcsi, politikai és jogi elégtételt” helyezett kilátásba az ellenzék számára a választás utánra.
Budai Gyula, kapkodó beszédű bűnüldözőként telekürtölte a médiát a legelképesztőbb vádakkal.

De az ellenzék, a balodal sem tétlenkedett. Íme erről itt egy beszédes plakát:

mszp.jpg

Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok

Jómagam úgy vélem, a bosszúmentes társadalmi igazságtételre - a társadalom lelki egészségének megőrzése miatt is - szükség van!

***

Kapcsolódó bejegyzések: