Mottó: „A marketing nem csata, nem háború, még csak nem is verseny. A marketing nagyvonalú tett: segít a problémák megoldásában."
Seth Godin

Az emberek tudják, hogy autóvezetés közben veszélyes a mobiltelefonálás – világszerte mégis minden nap milliók nyúlnak a volán mögött - akár nagy sebesség mellett is - a mobiljuk után.
Dan Ariely klasszikus példája ez, amellyel a viselkedési közgazdaságtan alapjait igyekszik lerakni, megalapozni és közénk szórva népszerűsíteni.

E szerint hiba, ha a közgazdaságtanban csakis abból indulunk ki, hogy a piaci résztvevők mindegyike mindig racionális döntéseket hoz, csakis észszerűen viselkedik és ez a tudatosság szövi át és mozgatja a világot!

Álláspontjával nem áll egyedül.

Seth Godin könyvében, amely a Na, ez már marketing! címet viseli (hvg könyvek, 2019) ugyancsak nagyon hasonlóan vélekedik. Egyebek között így ír A racionális választás mítosza közcím alatt:

„... feltételezhető, hogy az emberek az aktuális irracionális kényszereiknek megfelelően, a meggyőződésükkel ellentétes információkat figyelmen kívül hagyva, a hosszú távú előnyöket a rövid távú haszonra cserélve és mindenekelőtt az őket meghatározó kultúra által befolyásolva fognak cselekedni.”

Viselkedési politológia

Néhány évvel ezelőtt, megismerkedve Ariely gondolatmenetével, jómagam a viselkedési politológia fogalmának bevezetését is indokoltnak tartottam.
Akkor, a magyarországi 2018-as választások előtt a racionális cselekedet az lett volna, ha az ellenzék erői összefognak, ha a szövetségben lévő ellenzéki pártok kiemelik egymás erényeit, és ugyanez lett volna az észszerű cselekedet a holdudvaruktól is.
Ám nem ez történt, hanem egymás lejáratása, szeletelése például újakra és régiekre, Gyurcsányt elfogadókra és őt kizárókra – vagyis az ellenzék az együttműködés és verseny dialektikájából csak a versenyt értette meg és szinte csakis azt gyakorolta. Hogy egy politikai klasszikust idézzek, Eduárd Bersteint: a cél semmi, a mozgalom minden. Esetünkben a mozgalom a saját pártot jelenti.

A holdudvar jeles képviselői is lekicsinylően „összefogósdinak” nevezve köpték a szót az összefogásról.
Ezekről a jelenségekről a blogban akkor itt írtam: Bokros Lajos tévedése.

Éveknek kellett eltelnie, kudarcoknak kellett érlelnie, amíg az együttműködés felzárkózhatott, sőt olykor némi előnyre tehetett szert a szövetségesek közötti versennyel szemben. Ezt láttuk a 2019-es önkormányzati választások alkalmával.

Politikus és államférfi közötti különbség

A koronavírus magyarországi portyázása újabb vetületét mutatja föl a viselkedési politológia bevezetése szükségességének.
Alapvetésünk mi is lehetne?
A racionális cselekvési modell: társadalmi összefogás szükséges a veszélyhelyzet elhárításához.

Hadd mutassam föl egy példán keresztül mi is történt valójában.
Orbán Viktor miniszterelnök úr 2020. április 17-én a Kossuth Rádió hullámhosszán ezt adta tudtára hallgatóságának:

„...ma ne a felelősséget keressük, ma az összefogást keressük, ma a baj elhárításának a lehetőségét keressük, ma segítsük egymást.
... én a főpolgármester úrral is meg a többi polgármesterrel is a lehető legszorosabb és bajtársiasabb együttműködésre törekszem.”

Az idézet rávilágít a politikus és az államférfi közötti fontos, meghatározó különbségre.
Felfogásomban az államférfi az érdekegyeztetésre épít, a nemzeti összefogásra, a politikus, pláne ha autokratikus vezető, akkor a felszeletelt társadalom érdekellentéteire támaszkodik, a társadalmi lét minden területén.
Az idézetben Orbán Viktor államférfinek mutatja magát, elkötelezett hívei szemében ez mindig is így volt, így van és így is lesz az idők végezetéig.

Az objektíven szemlélő azonban azt figyelheti meg, hogy a mindennapi gyakorlat nem feltétlenül igazolja a bajtársiasság érvényesülését.
Nincs nap, hogy Budapest főpolgármestere ne panaszolná föl a vírushelyzettel kapcsolatos információk visszatartását.
Nincs nap, hogy a miniszterelnök valamely tisztségviselője, udvaronca ne igyekezne Karácsony Gergely főpolgármester alkalmatlanságáról papolni, felelőssé tenni őt.
Az ellenzéki városok pedig a támogatás helyett kapott elvonásokról adnak tájékoztatást.
További csodálkozásra késztetheti az elemzőt, ha a miniszterelnök úr a parlamentben kijelent: az ellenzék nélkül is megoldja a vírusjárvány ügyét.
Hm, elillanni látszik a bajtársiasság, elillanni a nemzeti összefogás nagyszerűsége.

Helyettük ott az erő, a hatékonyság felmutatása. Erről általában ilyen a mérvadó vélemény:

„Az autokrácia egyik csábítása az erő, a hatékonyság. A választók egy részének ez kellemes, mert helyettük gondolkoznak, és azt hiszik, értük. Nincs pepecselés. Ez rövid távon működik is. De hosszú távon a közösség fejlődésképessége látja kárát, hiszen autonóm elmék és óriási csoportok maradnak ki a döntések befolyásolásából.”
Bánki György: Szétszaggatja a nemzetet a NER

Persze Orbán Viktor politikai marketingesei tisztában vannak azzal: nem mindenkit kell meggyőzniök, elegendő csak azokat tartósan magukhoz vonzani, akik elmennek az urnákhoz és rájuk szavaznak.
Őket aligha fogja zavarni, ha egy miniszterelnök maga dönti el, hogy mikor vesz magához különleges hatalmat és azt mikor adja föl.