Maszkviselés: tiszta Amerika

koronavirus_-maszk.JPG

A koronavírus és a maszk hatása a személyközi dinamikára

A maszk nem csak eltakar

A szükség visz boltba, ahol kötelező a szájmaszk viselése. Majdnem mindenkinél ott virít az előírt és szükséges eszköz, ám a többség, mondom, a többség lazán kezeli a dolgot: vagy semmit sem takar vagy csak a szájat fedi a maszk. A takaratlan szaglószervét szinte mindenki lándzsaként szegezi előre, büszkén mutatja, ő mennyire menő, mit neki a koronavírus, mit neki a veszély.
Ennyi embernek egyszerűen nem lehet szólni, hogy drága polgártársam, miért nem vigyázol rám és a többiekre.

Itt az öntudattól duzzadó jónép közegében, ellenpéldaként én vagyok a „beijedt” polgár, a szerencsétlen „balfék”, aki beveszi a propagandát, aki fittyet hány a divatra, a nyakban hordott maszk eleganciájára.
A maszk nem csak eltakar, hanem fel is mutat valamit: egy-egy adott embercsoport, személy, celeb, politikus érettségét, felelősségtudatát jelzi meglehetős erővel, világosan.

Chicago sem másmilyen?

Hazatérvén, a kedves rokonok miatt, akik Chicago mellett, a kies Illinois államban élnek, a monitoromra csalom a Chicago Tribune online lapjait. Látom a koronavírussal kapcsolatos friss adatokat: szeptember 13-án 1442-en fertőződtek meg és tizennégyen haltak meg a nagyjából 13-14 milliós amerikai államban.
Mi, itt az óhazában versenyképes adatokat produkálunk. A majdnem 10 milliós hazánk illetékesei 844 új fertőzöttről és 5 halálos áldozatról tudósítanak.

Interperszonális dinamika

Lapozom a távolban szerkesztett lapot. Egy bizonyos Robert L. Klizman nevű pszichiáter írására esik a pillantásom, amelyben a szerző az enyémhez hasonló tapasztalatokról számol be.
Egy születésnapi partiról szólva említi:

Ketten odaléptek hozzám, hogy köszöntsenek. Két lépést tettem hátra, de ők is léptek kettőt előre.
Eltöprengtem, hogy eltakarjam-e az arcomat. Ha megtenném, akkor túlságosan idegesnek, szorongónak, idegbetegnek vagy „hűvösnek” tűnnék, vagy ennek nem kellene számítania, mivel védeném a többi résztvevőt - bár úgy tűnik, hogy ez egyáltalán nem érdekli őket.

A szerző hivatkozik Erving Goffman szociológus véleményére is, amely szerint:

… a csoportokon belül az emberek általában igyekeznek elkerülni az olyasfajta viselkedést, amelyet mások megbélyegzőnek, „piszkosnak” vagy rossznak tarthatnak. Sokan haboznak a maszkok miatt a hallgatólagos csoportos nyomás és a mások véleményével kapcsolatos aggodalmak miatt.
Az emberek általában azt akarják, hogy kedveljék és elfogadják, ne utasítsák el vagy kerüljék el őket. Arra törekszenek, hogy barátságosnak és nyitottnak tűnjenek, ne ellenségesnek, paranoiásnak vagy túlzón félősnek.
Ezek a mélyen gyökerező érzelmi reakciók azonban mostanában olyan károkat okoznak nekünk, amelyekkel a közegészségügyi szakértőknek és a többieknek sürgősen sokkal többet kell foglalkozniuk, mint nekünk.

Magyarán a példamutatás fontosságáról van szó, a közösségek normaképző erejéről, a példaképek, a politikusok, a celebek mintaadásáról. És nem csak Amerikában, hanem nálunk is!

***

Érdekesség a koronavírus témájában: Koronavírus 2. hullám: van felvásárlás?

Címkék: koronavírus