Amikor az internet népe odacsap

social.JPG

Amikor dühös lesz a nép

Nemrég a Gundel húzta ki a gyufát, magára haragítva az internet jóravaló népeit, akiknek a lángoló dühét a várban a miniszterelnöknek és a sleppjének kínált étel ára táplálta.
Meséken felnőtt, nem Magyarországon élő olvasók kedvéért: nem az volt a harag oka, hogy a kedvelt miniszterelnöknek drágán kínálná a pofátlanul profitéhes Gundel a betevőt, hanem pont fordítva. Vagyis az, hogy a jónép megítélése szerint a kegyelt urak és hölgyek a piaci ár alatt kapják még a kaját is, holott annyit keresnek, amennyit nem szégyellnek.

Ezt a közösségi dühöt jól kiolvashattuk az ellenzéki sajtó cikkeiből, a hozzászólásokból, a facebook és blogbejegyzésekből, a twitter csiripjeiből – és a saját, gundeles facebook fiókból és a Google Cégem táblából, ahol az egy csillagok mellé – hogy étteremről lévén szó stílszerűen fogalmazzak – odapörköltek rendesen.

A SUZUKI lesz a Gundel2?

Most a SUZUKI tette ki magát a goodwill-rombolás lehetőségének. Olyan társadalmi helyzetben, amikor a szakszervezetek felértékelődnek (gondoljunk csak a rabszolgatörvény elleni tiltakozások mozgósító erejére) elbocsátani egy potenciális szakszervezeti vezetőt, felér egy önnön lábon lövéssel.
De a „mi autónk” vezetői még ehhez is tudtak adni egy saját lábra leadott géppisztolysorozatot. Ugyanis az esztergomi gyár kapuja előtt megjelent ellenzéki képviselők 5 fős csoportját nem fogadták. Ilyesmit csakis önhitt, öntelt és egyúttal betojt vezetők engednek meg maguknak, és ezzel egy fél ország népét sértették vérig.
Meg lehet nézni a SUZUKI Google Cégem tábláját – a Google Maps felől lehet oda jutni – a hozzászólások, az egy csillagos értékelések a szakszervezeti ember elbocsátása óta mutatják: születőben a Gundel2!

Egy kis elmélet a közösségi népharagról

A tiltakozások terepén a tömeges, mondjuk úgy, a népi odamondás ellentéte a Lúdas Matyik egyszemélyes gerilla akciója.
Ilyenre is volt már példa kis hazánkban, amikor is ún. Google bombát robbantott a „magányos hős”. Fekete kalapos, vagyis nem teljesen szabályos SEO megoldásokkal, eszközökkel elérte, hogy a keresőben a gengszterek és a kurvák keresőszavakra a Fidesz honlapja állt az organikus találatsor élén.
Ennél finomabb megoldás a tiltakozás kifejezéséhez - a fentebb már említett cikk, blogbejegyzés, hírfolyam, egycsillagos beszólás és tweet mellett

  • az online petíció,
  • a mém-özön rászabadítása a „gonoszokra” vagy egy
  • flashmob, esetleg
  • tüntetés görgetése videón a weben és más
  • gerillamarketing akciók, mint pl. a Momentum aszfaltfirkálása a Legfőbb Ügyészség előtt.

Persze ha haragszik a nép, az már tartalmában és formájában is olyan kiszámíthatatlan lehet, mint az istenek haragja!

***

A témához kapcsolódik: