Politikusok és pártok a Google Trends-ben

Az MSZP működésének és belharcának lenyomata

2017 forró nyara júliusának végét az MSZP belharca jellemezte. Mint köztudott, Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje, harcot hirdetett a szerinte a pártjába beépült Fidesz-bérencek és kollaboránsok ellen.
Legelőször Molnár Zsoltot nevezte meg árulóként, aki a budapesti szocialista körökben erős embernek számít.
Nézzük meg a Google Trends-ben, vajon hogyan hatott ez a keresésekre az interneten.

A Google Trends - nevéből is következően - az általunk kért fogalmak, személyek keresettségének alakulását mutatja meg az interneten. Ha egyszerre több szóra vagy kifejezésre kérdezünk, akkor az egymáshoz viszonyított keresési arányokat kapjuk meg.
A Trends használhatóságáról a klasszikus példa: amikor megnövekszik benne az orrcseppek és a lázcsillapítók iránti keresések száma, akkor tudni lehet még a hivatalos közlemények előtt – az influenza járvány megérkezett. (Politikán túli felhasználásra példák: itt. Részletesebb útmutató az online marketingben, a keresőoptimalizálásban használható Google Trends elemekről pedig itt.)

 google-trends-botka-molnar.JPG

Botka László a kék, Molnár Zsolt a piros sarokban

Azt tapasztaljuk, hogy a belháború két szereplője közül Molnár Zsolt iránt hirtelen megugrott az érdeklődés, miközben Botka iránt semminemű internetes többlet figyelem nem mutatkozott.
Persze ez a tábla, amely egy évre nyúlik vissza, azt is elárulja, hogy Botka László utóbbi hetekben mutatott igen ellaposodott kampánya meghozta a negatív eredményt, keresettsége a weben már erősen lecsökkent.

Pedig a politikai aktivitás hatékonyságát jól mutatja, hogy a Momentumot az olimpia ellenes akciója során miképpen emelte meg az érdeklődések hulláma, majd annak leültével a keresettség is drasztikusan visszaesett. Ugyanezen a táblán az érdeklődés szinte unalmas vonala azt súgja, hogy az MSZP semmi olyasmit nem produkált, amellyel növelte volna a választópolgárok érdeklődését maga iránt.

google-trends1.JPG

Az MSZP (kék) szinte unalmas egyenest húz, miközben aktív szakaszában a Momentum (piros) hegyeket rajzol

Izgalmas kérdés, hogy a legerősebb ellenzéki párt „címért” zajló versenyben hogyan áll az MSZP a Jobbikkal szemben. Az érdeklődések aránya ilyen jelet ad számunkra:

google-trends-mszp-jobbik.JPG

Jelenleg  és átlagban a Jobbik jobban áll – legalábbis a weben biztosan.

Persze arra is kíváncsi az ember, hogy vajon a DK versenyben állhat-e az MSZP-vel a legerősebb baloldali párt „titulusért”:

google-trends-mszp-dk.JPG

A DK (piros) számára nem teljesen reménytelen a küzdelem

A DK a közvélemény kutatók szerint az MSZP mögött kullog, ám stabil háttérrel rendelkezik. A nagy kérdés, hogy az MSZP számára mit hoz Botka és Molnár szegedi "békülős" találkozása, amikor is kinyilvánították, hogy ezentúl béke lesz, közös küzdelem, hogy a fő célt, a Fidesz leváltását elérhessék.
(E sorok írója vette az "adást" Molnár Zsolt szájából, mármint, hogy ezúttal Botkát nem polgármester úrnak nevezte a kamerák előtt, hanem miniszterelnök-jelöltnek.)
Ám ki tudja, hogy az összeborulás mellé társul-e okos aktivitás, értelmes, közérthető program, készség praktikus együttműködésre más pártokkal, szervezetekkel, mozgalmakkal.

Botka - Orbán párviadal


Végül térjünk vissza a személyekhez, a miniszterelnök jelöltek iránti keresettség fényében. Orbán vagy Botka mutat-e a keresettség terén nagyobb erőt egy évre visszamenőleg:

google-trends-botka-orban.JPG

Orbán (piros) jelentős előnyben a keresettség tekintetében


Egyelőre ennyi látható a Google Trends-ben az MSZP belháborúja és a "kibékülés" ígérete nyomán.

***

A témában ajánlom:


A szerző tulajdonában álló Bognár Stúdió 2006 óta kíséri figyelemmel az online marketing, s benne a keresőoptimalizálás eszközeivel a politikai mozgásokat.