A tematizálás kulcskérdés a politikában

Mielőtt Gyurcsányoznánk egy egészségeset, vagyis beleböffentenénk a magyar média és közbeszéd amúgy is zűrzavaros levegőjébe, vegyük szemügyre Shanto Iyengar és Donald Kinder kísérletét.
A két megátalkodott politikai pszichológus eltérő tartalmú szerkesztett híradókkal bombázta egy héten át a kísérleti híradó-bámulókat és azt tapasztalták, hogy egy hét elegendő volt ahhoz, hogy az eltérő csoportok azokat a témákat tekintsék égetően fontosnak, amelyekkel a leggyakrabban foglalkoztak a nekik mutatott híradók.

Itt állunk tehát a tömény Gyurcsányozás közepén, amikor is Gyurcsány és Sukoró; Gyurcsány és a “rendőrterror”, amikor is 2006-ban a békésnek mondott gyújtogatók ill. a valóban békés nézelődők közé “lövetett” állítólag vagy remélten legalább; Gyurcsány és az MSZP viszonya; Gyurcsány és az új párt…

Gondolnánk, ez a fajta tematizálás azt jelenti, Magyarország legfontosabb ügye mégiscsak Gyurcsány személye volna.

Gyurcsány és a fekete politikai marketing

Persze értjük mi, hogy mindez csak elterelés (vagy mégsem) – de sajnos ennél is bonyolultabb a helyzet, mert más – a fekete politikai marketing témakörében tárgyalható - eljárási módok is szerepet kapnak.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a magyar politikai elit egyik leginkább elutasított, vagyis népszerűtlen politikusa. Könnyű préda tehát, akiben persze több potenciál van, mint amennyi most felszínre kerülhet belőle, megverten, mindenünnen vádakkal szorongatottan, újabban már a terrorizmus vádját is a nyakába húznák.
Mondhatnánk, felemelkedő csillagát egykor éppen ez a szellemi potenciál (és az ebből is következő média-kapcsolati háló) alapozta meg a középszerű bürokraták seregével szemben, vagyis a baloldalon benne remélték az egyetlen figurát, na jó - vezért, aki Orbánnal szemben versenyképessé teheti az MSZP-t.
(Most ne képzeljük el, mire megy majd az MSZP Gyurcsány nélkül, a lamperthmónikák szellemi erejével, mert ez messzire vezetne témánktól!)

De miről is van szó, amikor Gyurcsány minden áron való perbe fogása a tét, hol van itt a fekete marketing?

Érdemes fellapoznunk Pratkanis és Aronson könyvét – miként a fentebbi kísérlet ismertetésekor is tettük (A rábeszélőgép; Ab Ovo, 1992) és A factoidok lélektana című fejezetből kihámoznunk a politika és a gyanúsítás kapcsolatát.
Itt arról olvashatunk, hogy embereket arra kértek, hogy újságcikkek címei alapján értékeljenek politikusokat.

Elsül a láb: Gyurcsány, mint terrorista

Nyílt vád, kérdésbe bujtatott gyanú, elképesztő vád tagadása egyaránt szerepelt a bevetett cikkcímekben.
A kísérlet eredménye szerint a nyílt vád a leghatásosabb, vagyis ebből származik az illető politikusra nézve a megítélésében a legnagyobb eszmei kár, de már egy-egy gyöngécske gyanúsítás cáfolata is jelentős presztizsveszteséget okozott.

Ebből tehát az következik, hogy ábrándjaink – hányszor hallottuk, hogy a lejáratás visszafelé fog elsülni –, szóval ábrándjaink ellenében az az állítás az igaz: a nyílt vád igenis hatásos eszköz az ellenfél lejáratásában!
Ráadásul még a vádak cáfolata is a vádakat erősíti, vagyis rombol!

Ám tapasztalataink szerint mégiscsak van egy határ, amelynek átlépésekor a lejáratás visszafelé sül el, s a média fenéknyaló fenegyerekei mégiscsak a szolgált eszme vagy úr bukását segítik elő szándéktalanul.
1994-ben, a választások küszöbén Horn Gyulát érte vád a televízióban, mely szerint 1956-ban kirúgta volna egy ártatlan ember fogát.
Az elképzelés, a jól időzített láb bevetéséről azonban menet közben, hogyan is mondjam, lúdtalpat szenvedett. Tehát érdemes a politikában az elszabadult lábakra ügyelni kicsinyt!

***
Gyurcsányoztam régebben is:

> Politikai marketing: Gyurcsány és a szcientológia

Gerillamarketing megoldások:

> Ókori gerillamarketing