Magyar foci: a rongylabdától a rongyrázásig

brazilok.JPG

Brazil "keltető": örömfoci bárhol, bármikor

Mottó: „A labdarúgás révén akartunk mindig megmutatni valamit, ami a történelmünkből hiányzott, amit nem tudtunk elérni a csatatereken, a politikában s más helyeken, egyéb alkalmakkor sem!”
Végh Antal: Miért beteg a magyar futball?

Szuperkupa-döntő Budapesten

A hírek a Szuperkupa-döntőjének magyarországi helyszínéről valóságos szenzációként robbantak a nyilvánosságba.
Első ránézésre határozott sportdiplomáciai sikerként könyvelhetnénk el. A hazafias mázzal bőven leöntött, a napjainkat uraló ideológia bűvöletében dagadhatna is a honfiúi kebel – lám, ott vagyunk a futball nemzetközi köztudatában, a FIFA, az UEFA számon tart minket, nálunk rendezik a nagyszerű Puskás Arénában a Szuperkupa döntőjét.

A hír további érdekességeket is elénk tár. A két vendégcsapat - egyfelől a bajnokok bajnoka, vagyis a Bayern München, másfelől az Európai Liga győztese, a Sevilla -, három-háromezer nézőt delegálhat.
Persze tudjuk, a FIFA nemzetközi mérkőzéseken nem engedélyezi közönség jelenlétét, de most kivételt tesz, a stadion harmada, biztonsági előírások mellett megtölthető szurkolókkal. A húszezer ember a sport nemzetközi szervezetének megközelítésében afféle „kísérleti nyúl” lesz, rajtuk tesztelik, hogy gondosan tervezett biztonsági intézkedések közepette megakadályozható-e a koronavírus terjedése.
A FIFA részéről majdhogynem érthető a kísérlet, iszonyú pénzek maradnak ki a koronavírus miatt a sportág, így a nemzetközi szervezetei kasszájából is. Aki nyúl akar lenni, hát legyen!

A magasabb cél felülír mindent

A magyar kormányzat is szembe megy a saját maga szabta szabályokkal. Hiszen szeptember elsejétől határzár van érvényben Magyarországon, külföldi állampolgár nem léphet az ország területére, a jogszabályban meghatározott áruszállítók és hallgatói jogviszonnyal rendelkezők kivételével. Vagyis a kedvezményezettek köre nem terjed ki a sportrajongói státusszal rendelkező futballdrukkerekre. De ez nem számít, a regnáló hatalmat nem nagyon szokta zavarni az ilyesmi, ha magasabb cél lebeg a szeme előtt.

magyar-futbalistak.JPG

Magyar focisiker beharangozása az Indexen - magyar csapat, magyar focisták, magyar öröm. Az utánpótlás nevelés himnusza?

A magasabb szempont, a sport által a politikai haszonszerzés szemérmetlen hajszolása nem friss jelenség se a nagyvilágban, se nálunk.
Mexikó előtt például hónapokon át minden nap hallhattuk, a magyar csapat ELSŐKÉNT jutott ki a világbajnokságra, s azt sugalmazta a propaganda, Mezei csapata akár éremesélyes is lehet.

Politikai marketing

A vágyott sikert viszont más országok válogatottjai rendszerint elorozzák előlünk. Ugye emlékszünk a baljós, fájdalmas sportközvetítői felkiáltásra: jönnek a csehszlovákok! Majd jöttek hattal az oroszok, s immár piciny, műfüves országok is.
Viszont mégiscsak megéri! A legkisebb siker is utcára viszi a lelkes magyar lakosságot, legutóbb egy döntetlen változtatta örömünnep helyszínévé Budapestet.
Ilyenkor persze nagyszerű érzés kormánypárti politikusnak lenni – megcsináltuk, imádattal tisztel minket a nép!

De most mi lesz a politikai haszna a Szuperkupa itthon rendezett döntőjének?
A FIDESZ tulajdonképpen ezzel a rendezvénnyel és a labdarúgás nemzetközi szervezeteivel legitimáltatja a focira öntött milliárdokat, a gazdaságból kipumpált, szinte feudális viszonyok által kizsarolt forintokat, a kertek alján nagyúri gesztusból emelt és a bevételekből fenntarthatatlan stadionokat.
Lám, a rongylabdától a rongyrázásig jutottunk.
Ez a mérkőzés lehet a tapasz a fájdalmas, örökös kudarcokra, ez lehet a cirkusz azok számára, akiknek a javakból, a sikerből ma sem jut elég!

Frissítés: 2020.09.02. 9.20.
A németországi Kicker sportlap szerint kérdésessé vált a mérkőzés budapesti megtartása, mert Magyarország határzárat vezetett be. A lap értesülései szerint Magyarország és az UEFA folyamatosan egyeztet a témában.
A lényeget illetően a fenti bejegyzésem ettől még semmit nem veszített aktualitásából. Legfeljebb annyi változás jöhet szóba a felszínt illetően, hogy a magyar kormány a nem összehangolt és nem egyeztetett intézkedéseivel a saját célját nem éri el. Ez is lehet egyfajta üzenet a kormányzat működéséről.

2. Frissítés: 2020.09.04. 19.15.
"A hazánkban megrendezendő nemzetközi sportesemény nézője" -adja hírül a Magyarország Kormánya facebook oldal - ..."ha rendelkezik negatív PCR teszteredménnyel, van rendezvényjegye, aláveti magát egészségügyi vizsgálatnak" és elhagyja az országot 72 órán belül, akkor jöhet!
Hiába na, a foci az foci!