Ami az O1G mögött van

utmutato-a-forradalomhoz.JPGMottó: „...az összes diktátort ugyanazokbóI az alapanyagokból sütötték: korrupció, nepotizmus, rossz gazdálkodás, társadalmi igazságtalanság, erőszak és félelem.”
Szrgya Popovics – Útmutató a forradalomhoz

Az O1G falfirkaként a maszatos falakon, logóként a közösségi média szabad felületein harsog a szabadságvágyról. A mágikus betű és szám kombinációt hóba rajzolva, autók jeges üvegébe karcolva, állami politikai plakátokat elrondítva látjuk szerte Magyarországon.
Vagyis az O1G immár jelképként, szimbólumként funkcionál.

Jelentésváltozás

Különös fintora a sorsnak, hogy az „Orbán egy geci” kifejezés – az O1G „hosszabb változata” - eredetileg olyasvalakitől származik, aki maga is vezéralakja volt a kialakult politikai önkénynek, alapvetően ő teremtette meg ennek a társadalmat megkötöző korszaknak a gazdasági feltételeit – vagyis Simicska Lajos elmeszüleményéről van szó.

Ám ma már mást jelent ez a néhány szó, mint amit eredetileg jelentett. Az akkor az összevesző pártfőnök és oligarchája vitájából kiköpött trágár sértés ma már egy rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kritikáját, megszüntetésének vágyát jelenti. Az ellenállást.

o1g.png

Az O1G grafikus megjelenítése, másképpen logója

Popovics fentebb idézett könyve közérthető, mondhatnánk népies egyszerűségű formában írja le a jelző nélküli diktatúrák természetrajzát és recepteket kínál egy békés forradalomhoz. Írása egyik kulcspontja, hogy az ellenzéki brand erejének egyik fontos oszlopa a szimbólum, a jel, amely mindenki számára érthető és mozgósító erővel bír.

Számtalan ilyen jelet ismerünk.

A világon talán a legismertebb a béke jele.
De a múltunkban is feldereng a rendszerváltó szabad demokraták DE jelvénye, amely szintén a rendszer meghaladását célzók szimbólumává vált.
Vagy napjainkban a szív, amely a civil mozgalmak jeleként vetül a retinánkra.

civil.JPG

A demokráciák halála

Ha valaki számára Popovics túl populáris (és nem hisz magyar szerzőknek, például a maffiaállamról író Magyar Bálintnak), az kézbe veheti Steven Levitsky és Daniel Ziblatt könyvét, A demokráciák halála címűt és elgondolkozhat azon, hogy Orbán Viktor autokrata-e avagy sem.
A szerzők az autoriter politikus ismérveit így fogalmazzák meg:

  • - tagadja a demokratikus játékszabályokat (vesd össze az illiberális állam meghirdetett modelljével)
  • - tagadja a politikai ellenfelek legitimitását (vesd össze a sorosbérencezett ellenzékkel és civilekkel)
  • - eltűri vagy bátorítja az erőszakot (vesd össze a kopaszok megjelenését a vasárnapi boltzár eltörlésének népszavazási kezdeményezésénél vagy a MTVA székházban történtekkel)
  • - korlátozza az ellenfelek, köztük a média politikai szabadságjogait (vesd össze a média konglomerátum minapi létrehozásával; médiumok – köztük a Népszabadság – megszüntetésével)
    Magyarán azt látjuk, hogy Orbán szín tisztán autokrata vezető, aki személyesen is rászolgál az erős kritikára.

Persze a könyv a demokráciák halálához vezető utat is leírja: a választási rendszer szabályainak megváltoztatását, az ellenzéki vezetők és pártok lejáratásának, elhallgattatásának módjait, a bankrendszer, a bíróságok rendszerének átalakítását, a sajtószabadság megfojtását, az oligarcha rendszer kiépítését, a társadalom védekező képességének elsorvasztását.

Ha meg akarjuk fejteni a fentebbi ismeretek alapján az O1G szimbólum legszélesebb jelentéstartalmát, akkor azt mondhatjuk, hogy az egy autokrata politikussal és a rendszerével való szembenállást egyszerre jelenti.