Az ATV torkán megakadtak Niedermüller szavai

atv-hirek.JPG

Fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak

- Vajon elnézést kell-e kérnem a kék szemű, szőke németektől, mert úgy gondolom, hogy rájuk hivatkozva létezett egy velejéig romlott ideológia? - kérdeztem újságíró ismerősömtől ama bejegyzése után, amelyben Niedermüller Péter DK-s politikus, budapesti kerületi polgármester, egyetemi oktató szemére vetette, hogy nem kért elnézést a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiaktól az ismert botrány nyomán.

Ezzel csak jelezni kívánom, az elnézést kérni vagy nem kérni dilemma járja körbe a magyar sajtót és a közösségi médiát. (A jobboldalon még a lemondást és a közéletből való visszavonulást is hozzá gereblyézik a kívánságlistához, de ettől most tekintsünk el.)
Viszont érdemes megfigyelnünk, ahogy az ATV szerkesztőségi gárdáját is megosztja a dilemma, s úgy fest, a szerkesztőség működésében beállt az üzemzavar.

Nézzük a mérföldköveket:

1.) Január 23-án Simon András műsorvezetése mellett a Nap híre műsorában a vendégek, a műsorvezető kezdeményezésére(!) összeszedték, hogy a Fidesz a kommunikációjában az elmúlt években kiket kiáltott ki ellenségnek. (Kommunisták, IMF, Brüsszel, migránsok, cigányok, börtönviseltek, ügyvédek, civilek, Soros stb.) Ebben a közegben hangzottak el Niedermüller Péter híres szavai.
Se a beszélgetőpartnerek, se a vizsgálódásunk középpontjában álló ATV-s műsorvezető, ezúttal Simon András, nem emelt kifogást a DK-politikus szavait illetően, sőt, mondhatjuk, egyetértettek vele.
(A műsor elérhető itt: https://youtu.be/AxMHUjeR1h8)

2.) A botrány kirobbanása után (a Fidesz tüntetéstszervezésének híre) az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egon ATV-s műsorvezető vendége volt Niedermüller Péter.
A beszélgetés során a műsorvezető megkérdezte, nem tartaná-e célszerűnek a politikus, hogy elnézést kérjen a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiaktól. Niedermüller Péter kifejtette, nem embereket célzott az ő szövege, hanem egy ideológiát, márpedig ideológiától nem lehet elnézést kérni.
Az ATV műsorvezetője, korábban már megnevezett kollégájával ellentétben, gyakorlatilag elmarasztalta Niedermüllert, mivel elnézést kért a műsor azon nézőitől, akiket riportalanya szavai megsértettek.
(Forrás: http://www.atv.hu/belfold/20200128-niedermuller-peter-nincs-miert-bocsanatot-kernem )

3.) Január 29-én az ATV esti híradója beszámolt a Niedermüller Péter szavai nyomán elhangzott politikai állásfoglalásokról.
Megtudhattuk, hogy a Fideszen kívül mely szervezetek szólaltak meg elmarasztalólag (a Jobbik; a püspöki kar) és mely párt állt ki mellette (aligha meglepetés: a Demokratikus Koalíció).
Ezt követően Burány Sándor MSZP-s politikus, a Párbeszéd frakció tagjának arca tünt föl egy mikrofon mögül, s azt hallhattuk tőle, hogy ő nem olvasta Niedermüller szavait. Majd még azt fűzte hozzá: bárkit feljelent, ha azt valakinek a szövege indokolja.
Az ATV híradójának szerkesztője vagy nem ért a szakmájához, hiszen alapvető hibát vétett, vagy a feljelentés szó indokolatlan szerepeltetésével szándékosan tette súlyos vétekké Niedermüller szavait. Az is lehet persze, hogy ez a szerkesztőségen belüli, az ügyhöz kapcsolódó zavar jele.
A szakmai hiba mibenlétét aligha kell taglalnom – olyasmiről nyilatkoztatni valakit, amiről az illető nem tud és ezt hírszolgáltatás keretében közreadni, abszolút nonszensz eljárás.
(Ellenőrizhető itt: http://www.atv.hu/belfold/20200129-a-fidesz-es-a-jobbik-szerint-niedermullernek-mennie-kell-sajat-partja-viszont-kiall-mellette )

Ügy és szerkesztőség

Mindezek után eldöntendő kérdés, miként vélekedjünk az ATV szerkesztőségének munkájáról a Niedermüller-ügy kapcsán.
Ünnepeljük-e azt, hogy az ATV-nél akkora a műsorvezetői, szerkesztői szabadság, hogy egy politikai ügyben hárman három különböző, egymásnak ellentmondó álláspontot képviselhetnek, vagy jelentsük ki: Niedermüller Péter szavai megakadtak az ATV szerkesztőségének torkán.

***

Még egy kis ATV: