Egy sikeres hotel titkai

csontvary-muzeum-homlokzat.JPG

A Csontváry Múzeum homlokzata Pécsett

Sajnos nem minden magyar város dicsekedhet azzal, hogy növekedne az érdeklődés iránta és turista-rohamokkal kellene megküzdenie.
Pécs is pontosan ebbe a csoportba tartozik.
Míg tucatnyi évvel ezelőtt a leglátogatottabb 10 magyar város között találtuk, addig mára a második tizes csoport utolsó harmadáig esett vissza.

Mint azt a Google Trends eszközével kimutathatjuk, 2004-től 2010-ig – amikor is az Európa Kulturális Fővárosa címet viselte a mecsekaljai település – a világszerte mért adatok szerint növekedett a webes érdeklődés iránta. Majd lejtmenet következett be.

hotel-pecs-trends.JPG

Érdeklődés Pécs iránt az internetes keresések tükrében 2004-2019

Mára szálláshelyek zártak be vagy csökkentik kapacitásukat, miközben egyes hotelek képesek megőrizni vonzerejüket.
Az érdeklődés csökkenése persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne volnának látogatók – ám nagyon erős konkurenciaharcban meg kell küzdeni értük!

Kik jönnek Pécsre és miért?

A klasszikus hazai turisták jönnek, hogy lemerüljenek a világörökség részévé vált Cella Septichora mélyére, egészen a keresztény világ kezdetéig, vagy jönnek kultúrszomjukat oltani a gazdag múzeumokba, köztük a Csontváry Múzeumba, ahol az isteni sugallatra festőművésszé lett patikus monumentális kompozícióit csodálhatják meg.
És a Zsolnay Kulturális Központ kínálatára is kíváncsiak. De messziről is jönnek a kétezer éves városba a külföldi cégek menedzserei, és egyetemi város lévén az itt tanuló külföldi diákok hozzátartozói is.

A Hotel Árkádia titkai

A négy csillagos Hotel Árkádia a sikerrel dolgozó pécsi szállásadók közé tartozik.
Ruzsa Csaba tulajdonos segítségével próbálom megfejteni a titkot, mik azok a tényezők, amelyek ebbe a hotelbe - és a hasonlóan sikeres szállodákba - vonzzák a vendégeket.

tarsalgo.JPG

Letisztult elegancia és a vitrinekben a hely szellemét idéző leletek

- A mi hotelünk fél percnyi távolságra helyezkedik el a város központjától, a Széchenyi tértől, és a turisták által kedvelt olyan helyek is karnyújtásnyira találhatóak, mint a múzeumok utcája vagy a lakatfal, ahol szerelmi zálogként szívesen kattintanak lakatot a párok.

lakatfal.JPG

A szerelem zálogai avagy megszámlálhatatlan lakat a pécsi lakatfalon

Egy perc ide a sétáló utca, ahol egymást érik a vendéglátó egységek és mindez jelentős előnyt biztosít a számunkra – mondja.
Majd így folytatja:
- A hotel megjelenése terén letisztult formákra törekedtünk. Az előcsarnokba Le Corbusier foteleket, Ikaro falikarokat, rozsdamentes lépcsőkísérő korlátokat álmodott Weiler Árpád, a szálloda tervezője.
A közösségi terekben és a szobákban elhelyezett képeket Pinczehelyi Sándor grafikus, akadémikus szobánként, terenként választotta ki.

kepek-hotelfalon.jpg

A korai avantgarde szinte élethű reprodukciói díszítik a hotelt. Egy szobabelső.

Az egyik közösségi tér vitrinjeiben a szálloda építésekor a kétezer éves város ránk hagyott örökségét, a talált történelmi tárgyakat állítottuk ki. Ezzel utalunk a hely szellemére, a „genius loci” meglétére.
Az ilyen „finomságok” is latba esnek vendégeink számára.

És persze más finomságokra is fény derül, hogy a közvetlen anyagi természetű dolgokat is számba vegyük, ha a siker receptjét keressük.
A családias légkörről a Vendégkönyv vallomásaiból tudhatunk.
A szállások többsége délelőtt 10-ig szolgál reggelivel, a Hotel Árkádia 11 óráig.
A vendégek szaunát és jacuzzit is találnak a hotel wellness részlegében, vagyis van mód egy-egy fárasztó séta vagy program után az ellazulásra.
A mozgássérült vendégek magas színvonalú fogadására is berendezkedett az Árkádia.
A kis belső udvar parkolásra ad lehetőséget és a kedvenc kisállatokat is magával hozhatja a vendég.
Amikor a konkurenciáról érdeklődöm, kiderül; a szálloda vezetésének felfogásában a verseny és az együttműködés dialektikája érvényesül – és a Hotel Árkádia e szerint cselekszik, ezért is lehet Pécs egyik megbecsült és meghatározó szállodája.

***

Idegenforgalommal kapcsolatos honlapok, blogbejegyzések:

Hotel Árkádia Pécs

Városmarketing Hévízről

Hotel