Outlet áron ülhetünk ülőgarnitúrára

Mi az outlet lényege?


ulogarnitura_1.jpgAz outlet áruházak divatját éljük. Nagy ötlet az outlet, hiszen a kifutó típust már hanyatló áron kínálhatják a szerencsés, pontosabban az ügyes, a beszerzési forrást kiismert kereskedők, hogy a még szerencsésebb vásárlók sokezres megtakarítással juthassanak hozzá, mondjuk egy elegáns kanapéhoz.
Külön csavart jelenthet egy-egy ilyen outlet-es történetben, ha az adott ország termelési viszonyainál fejlettebb piacról származik az áru, de legalábbis a vásárlók számára szebb és jobb minőségként jelenik meg a termék, mondjuk az ülőgarnitúra.


Esetünkben erről is szó van, hiszen a magyar vásárló szemében a német termék, mint nagyszerű minőség jelenik meg, amelyet német alapossággal terveztek és dolgoztak ki.

Vegyünk egy példát az ülőgarnitúrák, a kanapék világából

Vagyis amikor beköszönünk - a példa kedvéért - az ABútor Outlet budapesti áruházába, nem fogunk elfáradni, hiszen számtalan import ülőgarnitúrára csüccsenhetünk le, mondván, ezt most éppen kipróbáljuk.
De ez itt nem bűn, mármint az ücsörgés, sőt, aki nem ül rá néhány ülőgarnitúrára, kanapéra, sarokgarnitúrára és nem ereszkedik bele vagy tottyan rá egy bőrfotelre, az itt nem is számít komoly vásárlónak! :-)

Egy-egy komolyabb német bőr garnitúrán, kanapén akár több százezer forintot is meg lehet takarítani, hiszen ezért outlet az ABútor Outlet áruház Budapesten.
Itt persze több előnnyel is találkozhat a kedves vásárló. Egyfelől előre tájékozódhat az interneten, másfelől pedig ingyen parkolhat az üzlet előtt, így a benti ücsörgés nem kerül semmibe az autóval érkező számára.
(Az országos házhoz szállításról meg az udvariasságról nem is mondok semmit, az már alapból jár a kedves vevőnek.)
De ha Ön nem példát venne, hanem inkább mondjuk kanapét, akkor itt vár Önre egy jó ülőgarnitúra!

Az outlet áruházak árelőnyéről

Vegyük példának - immár nem először - az ABútor Outlet Bútor Áruházat.
Azt már első pillantásra megállapíthatjuk, hogy az itt látható termékárak, mondjuk egy bőr kanapé ára, akár több százezer forinttal is alacsonyabb lehet, mint ugyanaz az áru, ugyanabban a kitűnő minőségben, egy nem outlet üzletben. Ahhoz, hogy ezt a marketing jelenséget megfejtsük, nézzünk rá egy ábrára, amely egy bármilyen termék életciklusát mutatja meg:

 termek-eletciklus.jpg

Egy termék életciklusa általában ilyen

Életciklus és az ár

Az életciklus végén, amikor egy normál üzletben az akció sem segít, mert az akció meghirdetése már többe kerülne, mint a befolyó bevétel, a gyártó, a forgalmazó nagyker igyekszik megszabadulni a készlettől. Ekkor kerül a hibátlan maradvány az outlet üzletekbe. Itt aztán jó boltot csinálhatunk, mert a hibátlan, igényes, ámde kifutó terméket olykor szemtelenül olcsón vásárolhatjuk meg.
A kifutó - például idény végén az idény jellegű áru - eladása olykor "készletkisöprés" néven fut, ami badarság, mert ez raktárosi szemlélet és nem a vásárló fejével gondolkozó marketinges szemléletét tükrözi!
Ugyanis a marketinges az árelőnyre fog hivatkozni, nem a szemét jellegre, amit éppen kisöpörnénk.
Közben vizsgáljuk meg, hogy az akciók mennyiben segíthetik az eladást. Íme, ennek az ábrája:

 akcio-lefutasa.jpg

Akció lefutása

Az ábrából kitetszik, hogy az akciók egy gyors, ám korlátozott ideig tartó hatást érnek el. A folyamatos akció nem akció, mert ugyanolyan életciklust eredményez, mint a normális üzletmenet, csak alacsonyabb áron, minimalizált nyereséggel.
A vásárló szempontjából tehát a legjobb, mondhatni dupla haszon, amikor az outlet áruházban van akció!!!
Ezért aztán érdemes körbe néznünk az ABútor kanapé áruház oldalán: > kanapé

(Ma például a Zaffiro barna kanapé 289.000 Ft helyett 189.000 Ft.)

És ez az ár már nyilván több, mint versenyképes. De most már tudjuk, hogyan lesz ennyiből kitűnő, hibátlan kanapénk :-)

Az insight szerepe az akciózásban

Persze akciót hirdetni nem "csak úgy", szíre-szóra kell, hanem rá kell érezni a potenciális fogyasztók igényeire. De ez a feladat már külön érzéket, figyelmet követel meg. Erről bővebben itt.

***

Beszélgetés az ABútor Outletről: >
 Jó ötlet a kanapé outlet

Egy kis keresőoptimalizálás-marketing és a gyakorlat kapcsolata kanapén:
Termék differenciálás, kulcsszóválasztás

Keresőoptimalizálás, bútorok és ülőgarnitúra

A keresőoptimalizálás, vagyis a SEO terepén óriási a konkurenciaharc. Akárcsak a bútorok, az ülőgarnitúrák, a kanapék, a heverők, az asztalok, ágyak világában.
A versengés évek hosszú sora óta tart, a Google alig győzi kapálni, gereblyézni a számtalan szép virágot és a számtalan nem weborganikus növényt felmutató kertet.
Most, amikor a figyelmet a Bognár Stúdió keresőoptimalizálás blogjára akarom felhívni,
akkor csupán annyit jegyeznék meg: ez a blog hosszú évek óta szolgálja ki - méghozzá a SERP , azaz a keresők élmezőnyében - a keresőoptimalizálás iránt érdeklődő olvasóit.
Mondhatnám úgy is: ez egy szépen keresett virág.
Megközelítésében nem a számítástechnika, hanem a marketing, ezen belül az online marketing és a keresőmarketing foglalja el a központi helyet.
A keresőoptimalizálás széles spektrumát ismerheti meg a látogató ezeken az oldalakon.
A szájton ilyen izgalmas, belső tartalmakat kínáló címkékkel találkozhatunk: honlapoptimalizálás, SEO, keresőmarketing, online marketing, mélylink, AdWords, gerillamarketing, Google...
Stílus, terjedelem, megszólítás, kapcsolatok, felrúgható, felrúgandó és nem mellőzhető szabályok leírása sorjázik benne.

A Bognár Stúdióról

A Bognár Stúdió, az Első Magyar Keresőoptimalizálás (SEO) Verseny győztese blogján bemutat egy olyan széles ismeretanyagot, amely nem egyszerűen egy "szabálygyűjtemény" vagy "ismeretanyag", hanem az online stúdió keresőoptimalizálás terén szerzett tapasztalataival bőven megöntözött, átitatott növény.
A Bognár Stúdió által készített, ülőgarnitúrával, kanapéval foglalkozó honlapok, például a Bokros Bútorház - az ülőgarnitúra specialista honlapja, SSL-t mutatnak, https-sel kezdődnek, vagyis biztonságos kapcsolaton keresztül kapcsolódhat az ügyfél a webegységhez. Ezek a honlapok a legfrissebb internetes programnyelven, a legújabb PHP nyelven beszélnek - és ez virágtól, hogy az eredeti hasonlatnál maradjunk, igen dícséretes dolog :-)
A keresőoptimalizálást űző közösség általános megfigyelése szerint a Google Pandák új generációja mellett a leghatékonyabb linkforrásnak a blogokból induló linkeket tekinthetjük.

A bejegyzések egy része nem a tutit akarja megmondani, hanem dillemmákról, ellentmondásokról gondolkozik.
Persze egy tanácsadó blog tanácsokat is tartalmaz a webseo, a google seo területéről.
Friss és jól megírt bejegyzésekre törekvő a blog. Bizonyára érdemes rápillantania.

Ingyenes ismeretterjesztő honlap, fogalmaz a Bognár Stúdió.
Vajon érdemes felkeresnünk az oldalt?
Google keresőoptimalizálás