Csatajelenet avagy a történelem átalakítása

Saller Jenő, a közszolgálati tv 14-es csatornájának vezetője összehívta maradék embereit, csupa kipróbált média harcost.
Az ellenzéki évek kemény barázdákat véstek az arcukba és kemény elszántságot a lelkükbe. Figyelemmel hallgatták főnöküket, aki éppen előállt  tervével:
 – Ezzel a mohácsi dologgal egyszer és mindenkorra le kell számolnunk. A bolsik évszázadok óta ölik vele a magyarság lelkét. Ilyen háttérrel, a széthúzás tudatának hátterével nem lehet nemzetileg összefogni, nem lehet nagy ugrást csinálni. Kérdezzétek csak meg Schmidt Máriát!

Saller csillogó szeme elárulta, most élete nagy tervét, a dédelgetett művészi és kulturális forradalmat, a történelem átalakításának nagyszabású tervét ismerteti.

 

Koki Ede, Saller régi iskolatársa, aki most a csatorna pénzügyeit vitte, félénken reagált Sallernek, a rögvaló anyagi javait figyelmen kívül hagyó szárnyalására.

 – Jenőkém, tudhatod, én mindig melletted állok, ott álltam a nehéz időkben is, a nyolc év meg a húsz év, sőt előtte az elmúlt negyven év, vagyis a teljes hatvannyolc év minden pillanatában.
Soha nem volt könnyű, de talán most a legnehezebb.
Ugyanis nincs pénz csatajelenetekre.
Igazad van, mert tényleg, kik is azok a törökök, hogy jönnek ezek ahhoz, hogy magyart verjenek a mohácsi síkon! Nyilvánvaló történelmi félreértés, belemagyarázás az ilyen, de a valódi csatát most nem tudjuk televíziós filmsorozatra vinni. Talán majd később, esetleg kínai pénzből. Ennyit megér, hogy a magyarok oldalán egy kínai különítményt is beleíratunk a forgatókönyvbe. Ezek majd kelet felől csatlakoznak a magyar hadakhoz, amelyekről már messziről lerí az egyetértés, a kemény vezetés, egyszóval a szociális izé meg a nemzeti micsoda, na, tudjátok mi!

Saller arca elvörösödött - semmit sem utált jobban a kishitűségnél –, és felordított:
- Nem érdekelnek a szaros forintok, amikor a hazáról van szó! Majd társadalmi munkában forgatnak a színészek.

Dakota Levente, a csatorna műsor-igazgatója, a kollégiumi évek vezéregyénisége türelemre intette a heveskedőt:
 – Barátom! Ha nem futja filmre, akkor nem a nép szemének, hanem a nép fülének mondjuk el. Majd beszélgetős sorozatot csinálunk. Felkutatunk néhány túlélőt, akik hitelesítik az eseményeket! Spontán elmondják, hogy a magyar király nem menekült, hanem a hadak élén kardélre hányta a janicsárokat. Valami félszemű törököt is behívunk, olvastam is valamit egy Jumur Dzsák nevű fickóról, talán a Magyaros Nemzetben. Na, ez a Dzsák is elmondja majd - ennyi pénzünk csak maradt a kasszában -, hogy a magyarok milyen vitézül követték a vezérüket, nem pofáztak vissza meg ilyesmi, hanem kard ki kard, aztán uccu a kontyos nyomába!

 – De a filmbejátszásokról nem mondok le – harsogta Saller, a csatorna igazgató. Elvégre ez tv, nem rádió.