Idők és erkölcsök

 Blogom vendége: Julio Mendez Guevara Sanchez, a félig magyar származású Aronson-tanítvány, a video elemzéseiről híres latin-amerikai blogger.

 

Emlékszel-e még, Jóbarát, amikor a lányok virágot hintettek a földre, hogy meztelen talppal gyalogolhass a karikába zárt csillag jelképe alatt, a BÉKE felé, mert SZERETKEZZ, NE HÁBORÚZZ volt a jelmondatod, utáltad a pénzt és a televíziót, inkább henteregtél, akár egyszerre két nővel is, fejed keblekre hajtva gyűlölted Mammont és minden hatalmasokat.

Azt gondoltad: a szabadság a minden - a többi meg semmit sem ér! Zenénk volt, különbejáratú zenénk, Hendrix meg a Cream, s ha lágyat kívántunk, akkor ott volt Bob Dylen meg Joan Baez.

Ó, akkor még más voltál te is - vagy az apád-, gyűlölted a politikusokat, gyűlölted Vietnámot és az apartheid politikát, de mára felnőttél, s szépen konszolidálódtál, ahogyan kell, s bambán figyeled - hogyan fejlődik a világ.
A népet ugyan nem lehet leváltani, de arra talán rá lehet bírni, hogy önként lemondjon - erre megy ki a játék, de te elbambultál, egyéni utakat keresel a kutatók szerint, nincsenek már közösségi illúzióid sem, de van számodra egyéni, szabad utazás.
De hová utazol egyedül, mennyit fog érni a júró, amely után oly' görcsösen loholsz? Megéri-e ennyire átalakulni FOGYASZTÓ-vá, mindenevővé, vevővé, akinek minden mozdulatát ismerjük, aki szemmagasságból emeli le az árut, aki creditet gyűjt a boltban és a benzinkútnál, miképpen az egyetemen is csupán a creditre hajt.
Milyen zenéd van neked, milyen közösségi illúziód legalább, - s milyen társadalmi célod?
Többes számban létezel-e egyáltalán?