Gerillamarketing

2017.sze.16.
Írta: Bognár L 2 komment

Rendhagyó jelentés az 1. Pécsi Zsidó Fesztiválról

zsinagoga-pecs.JPG

A pécsi zsinagóga ma

„Ez és csak ez a mi hazánk, amelyet nem fogunk megszűnni szeretni még akkor sem, ha bármilyen súlyos és válságos helyzetbe sodor bennünket a gyűlölség, a félrevezetett tömeg és a rosszakarat.”
Egy pécsi zsidó elöljáró szavai 1938-ból

Kérelmező levelek a zsidó vagyon megszerzéséről

Most zajlik Pécsett az 1. Zsidó Kulturális Fesztivál. Jómagam is elmentem a Pécsi levelek 1944-ből c. műsorára.
Ennek a Hábel János válogatta és szerkesztette, azonos című könyv volt az alapja. (Kronosz Kiadó, 2014.) Ebben a könyvben és a műsorban is az elkobzott zsidó vagyonnak a nem zsidó lakosság részéről történő igénylését célzó kérelmező levelek is szerepeltek.

Tovább

Lopni tetszenek vagy csak trehányak tetszenek lenni?

Amit Pécsről tudni kell a hírek megértéséhez

A címben feltett kérdést nem először teszem föl, ha Pécs helyzetére, vezetésére terelődik a szó. Márpedig terelődik az helyben és az országos médiában is inkább nagyobb, mint kevesebb rendszerességgel.

Most aktuálisan a város 7,5 milliárdos eladósodottságáról, Páva Zsolt fideszes polgármester politikai gyámság alá helyezéséről és egy helyzetet elemző bizottság felállításáról röpködnek a mondatok.

Tovább

Milyen fogyasztót szeretnél az árudnak, szolgáltatásodnak?

Létezik-e ideális vásárló?

Ha erre a kérdésre azt feleled, mindegy, ki viszi a terméket, csak fizessen érte és vigye, akkor ezt érdemes újragondolnod!
És nem csak azért, mert kifoghatsz „balhés” ügyfelet, aki majd visszahozza az árut, tele lesz realitást nélkülöző negatív észrevétellel és telekiabálja a webet a panaszával, továbbá 1 csillagos értékeléssel csúfítja el a vállalkozásod, a munkaterületed internetes megjelenését a térképes és az organikus keresőtalálatok között is. A marketing munkádat teszi tönkre, oda lesz a nehezen kiharcolt goodwill.
Hanem akkor miért fontos, hogy milyen a fogyasztó, ha nem ez?
Nézzünk erre példát, mondjuk kanapé vásárlást véve mintának.

Tovább

Lesz-e puccs a Fideszben?

A másik forgatókönyv: a puccs

chilei-puccs.JPGHa a baloldalról vagy középről szemléljük a hazai hatalmi viszonyokat, jelenleg erős kétely él bennünk a Fidesz leváltásának lehetőségét illetően.
Ennek alapvető oka az, hogy nem látjuk a programot és nem látjuk azokat a személyeket, akik valódi, erős alternatívát nyújtanának.
Ám lehetne elvileg olyan forgatókönyv is, hogy a Fideszben puccs történjen, hogy Magyarország az Unión belül maradjon, a demokrácia-hiányok pótlást nyerjenek, az erősödő lakossági ellenállás ne vezessen “robbanáshoz” és így tovább.
Pillantsunk rá erre a “lehetőségre”.

Tovább