Tájvédelem Zalakarostól az országhatárokig

„Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.”
Balassi Bálint: Egy katonaének

A mező bizony szép illatott árasztott Zalakarosnál is, sőt békák brekegését is messzire vitte a lágy szellő a termálvizes tavacska partjáról, mígnem egyszer csak a minap a tóból rejtélyes módon, egyik napról a másikra el nem tűnt a víz java.
Ha valaki a médiából nem tudta volna meg, mi is okozta a termáltó vesztét, az Dr. Boromisza Zsombornak, a Szent István Egyetem oktatási és kutatási dékánhelyettesének blogjából megtudhatja.

Egy egyszerű csőtörés okozta a bajt.
Ám a szakember számára nem ér véget ezen a ponton a történet, az egyszerű csőtörést bonyolult mentő munkának kell követnie.

zalakaros-termalto.jpgA zalakarosi termáltó, előtérben a tavirózsák

Dr. Boromisza Zsombortól tudom, hogy komoly fejtörést okozott számukra a tó növényvilágának megmentése. Például a tavirózsáknak csak átmeneti megoldást jelent a sekély, gyorsan felmelegedő, „maradék” algás vízben való elhelyezés. Valószínűleg a „B-terv” lép majd életbe, azaz egy másik tóba kell áthelyezni a növényeket.

Persze, hogy megragadom az alkalmat a szakemberrel való találkozás apropóján, hogy megkérdezzem: mit is jelent a tájvédelem a hétköznapokban, amikor éppen nem sürgős mentésről van szó.

Egy általánosan elfogadott megfogalmazásra utalva Dr. Boromisza Zsombor azt mondja:
- A tájvédelem célja a meglévő táji adottságok megőrzése, a hagyományos tájkarakter, a kultúrtörténeti értékek és a kedvező tájképi adottságok védelme. A tájvédelem a lakosság identitás tudatának, környezetéhez fűződő tulajdonosi szemléletének megőrzése, és a turisztikai vonzerő fejlesztése miatt is fontos.

- Őszintén szólva önmagamtól sohasem gondoltam volna - felelem -, hogy identitásom része volna a táj, de most a hallottak alapján szemem előtt a képzeletbeli vásznon feltűnik a Szársomlyó sebhelyes arca, a Mecsek lankái hóvirággal, medvehagymával, a Mohácsnál hömpölygő Duna – életem tágabb környezete, és igazat kell adnom Önnek. Mindez engem is meghatároz.

- A nemrégiben megszületett Nemzeti Tájstratégia fontos elemei: a tájjelleg, a tájkarakter, a tájkép, a településkép, a település arculat, a tájhoz kötődő hagyományok és érzelmek, a táji-tájképi értékek, az egyedi tájértékek, a tájidentitás - ezek a tájvédelem alapkövei Magyarországon!

***
Dr. Boromisza Zsombor tájépítész mérnök, tájvédelmi szakértő, egyetemi oktató értékes információkkal és gyönyörű képekkel illusztrált honlapja:
Tájépítészet, környezetvédelem, tájvédelem

***

Ajánlom még elolvasásra: