A Kósa-adó avagy a politikai haszon maximalizálása és a benzinár kapcsolatáról

Most hallom a hírt: a forint gyengülése miatt a MOL 4 forinttal emeli a benzin árát.
Ha jobb hangulatban volnék, ezt a négy forintot máris Kósa-adónak nevezném el, eltréfálkoznék az adócsökkentés ígérete és a Kósa-adó bevezetése közötti ellentmondáson és akkor nem kerülne sor annak megvilágítására, hogy mi is történt valójában!

Mert valójában az történt, hogy a FIDESZ - egy blöffel - növelni akarta a gazdasági mozgásterét (vagyis növelni a hiány kiegyezett mértékét) és maximalizálni a politikai tőkéjét, vagyis tovább rombolni az ellenzéke, nevezetesen a szocialisták hitelét.

Néhány hónappal ezelőtt Orbán Viktor sérelemként említette egy interjúban, hogy 2002-ben őt is elszámoltatták, még a boylere számláját is be kellett mutatnia.
Vagyis feltételezek egy olyan személyes revans vágyat is elszámoltatás címén, a közélet további kriminalizálásának árán, amely egy kollégistára lehet jellemző, de egy államférfinek ez a téma eszébe sem juthat(na)!

A Kósa és Szíjjártó urak által elővezetett (de nem általuk kitalált, hanem pártprogrammá emelt) blöff így az elszámoltatásnak nevezett "leszámolást" is jól szolgálta volna.

Az a tragikus mindebben, hogy a szocialistákból kiábrándult, de a FIDESZ-be mégsem, vagy fenntartásokkal bízó,  politika iránt fogékony emberek előtt a kétharmadjára oly' büszke párt most becsukta az ajtót, tovább mélyítve a magyar politika és a magyar politikai elit válságát.

Ez most még csak literenként négy forintomba kerül...

Bookmark and Share