Gerillamarketing helyett: blues, Paks, Yardbirds

Tegnap délután felhívott Hámori Gábor polgár pajtás, mondván, este Paks, Yardbirds, gasztroblues fesztivál - jössz?

Naná!

A Yardbirds Clapton nélkül persze, csupán két régi fazonnal, meg a friss erők - de akkor is...

A nosztalgia lám - mint piaci hajtóerő. A paksi sportpalota előtt drága autómobilok, melyeken az egykori beatnemzedék felső középosztályba őszült tagjai csorogtak ide a járhatatlan hatoson.

A sportcsarnok udvarát sátrak és disznószar meleg illata lepi el, az utóbbi átjárja a település teljességét is, megrajzolva a különös magyar atomvárosi dizájnt.
Erre a szagra nem számítottam, mert erről nem beszélnek a gazdag kivitelű, a város modern iparát ismertető prospektusok, nem szól róla a net, se a Google, se a Wikipedia...

Magyaros Corporate Identity - lám, Pakson is otthon vagyok!

Nade a Yardbirds! Régi márka, kőkemény profizmus - a ráadásszám előtti pillanat megmutat valamit a modern zenei életből, a roadmenedzser angolul tudatja, az előtérben megvehetitek a New York-ban felvett CD-t, most ebből kaptok ízelítőt!
És ez a szám már tényleg olyan, hogy szembe lehet állítani a langymeleg disznószar szagával, hogy milyen is az, amikor valami ki van találva, a pillanat szülte imprók bizonytalan többletét is beleszámítva, ami nem jelent kockázatot, mert itt mindenki profi, mindenki tudja a helyét, mert ha nem az, akkor mehet a fenébe, akárki is a rokona, ajánlója, haverja, mert a színpadon minden látszik, s nem elegáns, pontosabban nem kifizetődő kutyaütőkkel kiállni a reflektorok fényébe!

bluesPaks, blues, gyönyör - meg tucatnyi pécsi pasas, csupa őszülő fazon a felső középosztályból, se ők, se én, se a Yardbirds nem a régi, de úgy teszünk, mintha még a régiek volnánk - azaz kurva jók, profik, akik megforgatják a világot, béke lesz meg haladás - csak a szar szaga bezavar picinyt!